Tükör és Irodalom

2020.jún.22.
Írta: ennaa Szólj hozzá!

Folytatódik az angyali-démoni kaland ⇒ Lana Millan: Raziel 2. – Egy angyal a szerelem küszöbén

lm1.jpg
„Csak az él igazán, aki érez, aki engedi, hogy néha a fájdalom szétszakítsa a lelkét, hogy aztán újra összeforrjon.” (103.) – érzések, gondolatok, (fél)élettörténetek elevenednek meg Lana Millan fantasy regényében. Angyalok és démonok, a bűvös térkép, amely érintésre is aktiválódik, hajsza az emberiség megmentéséért, és persze ne feledkezzünk meg a Tudás Könyvéről sem mindezek jellemzik Raziel és Belader kalandjának folytatását. Izgalmas kötethez pedig könyvajánló dukál. 

(Vigyázat! A bejegyzés nyomokban angyali-démoni utalásokat tartalmazhat!)

Egy jóval korábbi blogposztban már leírtam (elolvasható ITT), miért varázsolt el annyira Raziel első kötete. A Raziel 2. – Egy angyal a szerelem küszöbén lapjain az érzés fokozódik, hőseink pedig a határaikat feszegetik. Az úti cél ezúttal a napfényes és lehetőségekkel teli Miami, továbbá a tengerpart és pálmafák mellett bőven jut szerep a mocsárnak és az aligátoroknak, az ici-pici armageddonról nem is beszélve. Mindeközben az olvasó kicsit sem érzi (el)túlzásnak a leírtakat, hiszen a szerző precízen alkotta meg történetét, ügyelve a cselekményszálak követhetőségére. 

A Raziel első része a maga olvasmányosságával és szórakoztató stílusával szinte berobbant a kedvenc fantasy-történeteim közé, a folytatás pedig messzemenően túlszárnyalta. Az első rész újraolvasása szükségeltetik a második rész megértéséhez, ugyanis onnan folytatódik a történet, ahol korábban véget ért. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy regénybeli karakterek fejlődésen estek át.

Átestek, akár egy küszöbön. Mintha valaki (nevezhetjük az Úrnak, Mihálynak, Urielnek, Lucifernek vagy egy hozzájuk hasonló hatalmas erőnek) meglökte volna őket: tessék, tanuljatok meg viselkedni, ki-ki a maga módján, ennélfogva nem meglepő, hogy Belader esetében átkelésről beszélhetünk. Az útkereső démon hozza a formáját; szókimondó és szemtelen megjegyzései igazán szórakoztatóan hatnak, míg Raziel az érzékenységet, az érzelmességet testesíti meg női mivoltában. És voltaképpen ő az, aki ellensúlyozza Belader éretlen viselkedését. Méghozzá úgy, hogy terelgeti – már amennyire egy démon hajlandóságot mutat erre –, és kezében tartja az irányítást. Vagyis tartaná, ha különböző veszélyek és akadályok nem állnák útjukat a küldetés teljesítése során. Kettejük "kapcsolata", "románca" megér egy misét. Vagy kettőt. Továbbá különösen érdekes Razielnek az a tulajdonsága, miszerint angyalként nem félt a repüléstől, mert az „más”, de emberként retteg tőle. 

lm2_1.jpg

Küldetésükhöz új szereplők is csatlakoznak: az ateista Theo, aki kifejezetten családcentrikus, az elvált mexikói pincér, Manuel, aki veszélyes figurákkal éjszakázik (lásd: aligátor-kaland), a dán cserediák, Soren, továbbá Tully, aki angyalból lett sürgősségi sebész. A cselekmény előrehaladtával megjelenik Adam, majd később Kendra, és snitt. Vajon hogyan zárul a trilógia befejező része? 

Mindemellett a kalandos-szerelmi történetben meghatározó szerep jut egy-két jelenetnek. Számomra a Thomas De La Warr-jelenetek voltak fontosak, mivel többek között színesítették a kötetet, továbbá dinamikát adtak neki. Az aligátorokkal teli éjszakai jelenet pedig különösen megérintett, ugyanis általa Raziel felfedezi régi-új képességét, amely elindítja a lavinát, és az Újragondolni a valóságot című fejezetben nem várt démonokkal is meg kell küzdeniük hőseinknek. A koporsó kulcsszerepet kap, a testi-lelki börtön pedig egy új értelmezést nyer.

 „Hirtelen minden megváltozik. Most először érzem, hogy valaki, akit szeretek, gyűlöl. Ilyen még nem volt. Nem a testem, a lelkem fáj. Tükör roppan így a keretében a rajta átgázoló talpak súlya alatt.” (40.)

Szórakoztató és izgalmas fantasy. 

Többször újraolvasós. 

(Kíváncsian várom a folytatást!)

Eötvös Natália

 

Olvasmányélmény: 10/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet az Athenaeum Kiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér 

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 247 oldal

Kiadás éve: 2020

Kötés: Füles, kartonált

ISBN:  9789632939797

Amikor a sötétségnek "félelemszaga" van ⇒ Linda Boström Knausgård: Isten hozott Amerikában

lbk1.JPG

Régen színesítette az olvasmányomat ennyi post-it jelölőcímke. Minden fontos gondolatot megjelöltem, el ne felejtsem azokat, emlékezni szeretnék az érzésekre, melyeket kiváltottak belőlem. Linda Boström Knausgård (igen, ismerősen csenghet a név, ő Karl Ove Knausgård exfelesége) Isten hozott Amerikában című kötete kifejezetten rövid, ugyanakkor az üzenete hosszú és sejtelmes; a jelen és a múlt összevágott képkockáival tör utat magának, néhol a sorrend a feje tetejére áll, és a ki nem mondott szavakban jelenik meg az igazság. „A hallgatás lehetősége mindig ott volt előttem. Fekete padló volt, amire ki lehet lépni.” (32.)

A tizenegy éves Ellen édesapja halála óta nem beszél. Némasági „fogadalmat” tesz, Istenhez fohászkodik, "együttműködik" vele, Édesanyját félti. „A fény családjá”-nak nevezi magukat, miközben a fény az, ami a legtávolabb esik tőlük. Nyomasztó hangulatú, tőmondatokkal teletűzdelt regény ez, és az olvasónak olyan érzése támadhat, mintha egy csónakban evezne a kötet szereplőivel, mintha látná a hullámzó tengert, érezné a feszült hangulatot, a fojtogató csendet, a sötétséget, mely körbeölel. Talán a szerző is így érezhette magát, mikor papírra vetette gondolatait, hiszen saját bevallása szerint szinte minden megtörtént vele, ugyanakkor az Isten hozott Amerikában nem önéletrajzi regény. 

lbk2.jpg

A szerző hitelesen építette fel karaktereit, és ügyesen helyezte el őket a cselekményben. A csonka "család" minden tagja bezárkózik, ki-ki a maga módján. Az egyetlen fényforrás az anya karaktere, aki a színházban igazi fényében tündököl, míg otthon folyamatosan azon munkálkodik, hogy ne legyen túlzottan sötét; a hangulat, az életkedv, a hétköznapok, és hogy a kislányát ne emésszék fel a saját démonjai. Küzdjön.

„Mindent belepett a sötétség. És szaga is volt. Félelemszaga, és kicsit édeskés. A sötétség ömlött a csapból, az töltötte meg a kádat. Sötétben mostam meg a hajamat, a testemet, mindenemet. Sötétséget ettem, amely belülről színesre festett. Apránként ette belém magát a sötétség. Csak anya volt továbbra is fényből. A sötétség kitért előle.” (37.)

Tehát a szobák kulcsfontosságú szerepet töltenek be a "család" életében. Jóllehet a széthullás a bejárati ajtón kopogtat, de még nem engedik be. Hagyják várakozni. Az egyetlen zárt tér a konyha, ahol valódi történések vannak, a percek fájdalmasan telnek. Ellen mer enni, az evés ellen nem tiltakozik. A konyhában együtt vannak, mintha igazi családot alkotnának, mintha számukra lenne remény, mintha a kislány nem önmagát okolná Édesapja haláláért. 

Ellen egyszer sem szólal meg, pedig néha szeretne. Rémálmok gyötrik, retteg az apjától, pontosabban annak szellemétől (?), retteg a bátyjától, aki bántja őt. Egyedül az Édesanyjától nem fél, őt ő maga félti. Istenhez imádkozik, és akkor is ezt tette, mikor Édesapja halálát kérte. Úgy érzi (természetfeletti) hatalma van; bármit kér Istentől, az valóra válik. Ezáltal a szerző a lélek mély gyötrelmeit hozza felszínre, miközben az olvasó megismeri a főszereplő kislány sötét lelki világát belső monológján keresztül. A sötétség arra vonatkozik, ami Ellen lelkében zajlik; fél megszólalni, fél(t) a család férfi tagjaitól, szorong, gyászol, falakat von maga köré. A fal-jelenetekben Linda Boström Knausgård zseniálisan érzékelteti a távolságot, és voltaképpen mindazt, amivel kislány nem bír szembenézni. 

A kötet elolvasása után egyértelművé vált számomra, hogy az Isten hozott Amerikában tíz pontot érdemel az olvasmányélmény-skálámon. (Érdekesség: a regényt jelölték a legrangosabb svéd irodalmi díjra, az August-díjra!) Többek között azért, mert a narrátor egy tizenegy éves kislány hangján "szólal meg", betekintést enged a feldúlt lelki világába, fojtogató gondolataiba, miközben egy igazán szívszorító történet részese lehettem. 

Elgondolkodtató. Velős. Jó szívvel ajánlós. 

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 10/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet a Jaffa Kiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér 

Kiadó: Jaffa Kiadó

Eredeti cím: Välkommen till Amerika

Fordította: Papolczy Péter

Oldalszám: 136 oldal

Kiadás éve: 2020

Kötés: Keménytábla, védőborítóval

ISBN: 9789634752295

Egy különös anya-lánya kapcsolat története ⇒ Elena Ferrante: Tékozló szeretet

ef1.JPG

Elena Ferrante Tékozló szeretet című kötetében a jelen és a múlt darabkái összemosódnak, tüzetesen kell figyelni, minden apró mozzanat számít. Kirakós az anya-lánya kapcsolatról, a lélektanról, a be nem gyógyuló sebekről, a fájdalom árnyalatairól. A kötet elején Delia édesanyja, Amalia temetésére indul Nápolyba, és voltaképpen „újraéli” a gyermekkorának történéseit, főként azokat, melyeket nem felejtett el, de nem akart rájuk emlékezni.

Kettejük különös kapcsolata bontakozik ki a sorok között, mely néhányszor túlságosan összefonódik, anya és lánya szinte "eggyé válik" – a határok ebben az esetben (is) elmosódnak. Az olvasónak mindeközben egy rejtélyt is meg kell oldania, nem szabad, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Úgy értheti meg a szereplők vágyait, motivációit, ha igazán figyel rájuk. És olvas a Ferrante-sorok között.

Delia kevésszer nevezi Amalia-t "Anyám"-nak, tartja a távolságot. A légkör, melyben a regény szereplői keringenek nyomasztó és fojtogató, összhangban áll(hat) a saját elméjük börtönével. Ezalatt főként a főszereplő és narrátor karakterét, Deliát értem, aki folyamatosan keresi a helyét, talán egy kicsit görcsösen, sajátosan értelmezi a szeretetet, családi mintáit megőrzi. "Jól vagyok. De ha beteg lennék is, túl késő lenne a gyógyuláshoz." (132.)

„Nem felejtettem el semmit, de nem akartam emlékezni. Ha kell, mindent el tudok mondani, töviről hegyire, de miért tenném? Csak azt mondtam el magamnak, amit éppen kellett, a helyzettől függően, minden alkalommal csak annyit, amennyit szükséges.” (65.)

Kérdések sorozata fogalmazódik meg a Tékozló szeretetben, és én bevallom, többször is félretettem a kötetet, nagyon zavart, hogy nem sodor magával a történet, hanem hagy időt gondolkodni, értelmezni a szereplők kiragadott életeseményeit. Más esetben ezt emelném ki, ezért avatnék új kedvencet, ugyanis a morális kérdések boncolgatása kifejezetten foglalkoztat. De Ferrante-val kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak; az általa teremtett miliőből hiányzott a sodró lendület. Az érzés, hogy képtelen vagyok letenni a regényt.

ef2_1.jpg

Ugyanakkor a naturalizmusban gazdag jelenetek – a nehezen(?) befogadhatóság ellenére – mélyen megérintettek, zseniálisnak tartom őket. A szerző olyan aprólékossággal ábrázolja az anya-lánya kapcsolat mozzanatait, melyek stílusosak, nyersek és egyediek. Példának okáért: a vér és a ruhadarabok leírása, történetben való elhelyezése és szimbolikus jelentései magukért beszélnek. Ennélfogva nehezemre esik azt kijelenteni, hogy nem tetszett a kötet. Csupán úgy érzem, hiányos volt a nápolyi kirakós. 

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 7/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet a Park Könyvkiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér 

Kiadó: Park Könyvkiadó

Eredeti cím: L’amore molesto

Fordító: Balkó Ágnes

Oldalszám: 204 oldal

Kiadás éve: 2019 (ebben az évben olvashattam a Park Könyvkiadó jóvoltából)

Kötés: Keménytábla, védőborító

ISBN: 9789633554968

Az „anyaglélek” megfigyelésének krónikája ⇒ Brigitte Kronauer: A nők ruhái

bk1.jpgA ruhának van anyaga, szabása, mintázata, színe. És (anyag)lelke. Brigitte Kronauer A nők ruhái című kötetében kilencven év megfigyeléseit gyűjtötte össze, jelentős hangsúlyt fektetve a nonverbális kommunikációra. Hiszen az öltözködés is egyfajta kommunikáció, a szerző ezt pontosan jól tudja. Az üzenetek értelmezését a befogadóra, az olvasóra bízza, hálás(?) feladat elé állítja. Rendhagyó, anyák napi könyvértékelő.

A kötet elbeszélője Rita, aki novelláról novellára egyre alaposabban figyeli meg a ruhák (és az emberek) „anyaglelkét”. Vágyait, szenvedélyét selyempapírba csomagolja, és úgy kezeli a boldogságot – amelyet akár birtokolhatna is –, mint valami elszabott ruhadarabot, amelytől minél előbb meg kell szabadulni. El kell ajándékozni. Mintha a történetek között is ugrándozna, keresné a helyét, ennélfogva emlékképekbe kapaszkodik. Önostorozása és keserű hangulata a kötet vége felé egyre erősebb kontúrral rajzolódik ki, míg a végén párnaként, ezüst teáskannaként már úgy érzi, „minden jó”. Huszonhat novella idézi a régmúltat, és elmélkedik az élet-halál (megválaszolatlan?) kérdésein.

Néhol szürreális, másutt két kézzel a földbe kapaszkodó történetek elevenednek meg a sorok között. Rita életének különböző eseményeibe nyerhetünk betekintést; gyermekként, tinédzserként, felnőttként és végül kilencvenévesen mesél. A szeretet-adagok kimérve sorakoznak egymás után; először szépnek látja az ismerősöket, az ismeretleneket, a rokonokat, a szomszédokat, majd idővel kiábrándul belőlük. Mindegyikük elveszíti a szépségét, varázsát. Csak a ruhák nem. Továbbá azt is megtudhatjuk az elbeszélőről, hogy számára az árulás színe a „vakító fehér”, a városban „nagyszerű dolgok” történnek, a kirakatok fontosak, nézni kell őket, kilencvenévesen pedig „olyan nagyra nőtt a magány, hogy a szobában a bútorok megdagadtak.” (184.) A varjú voltaképpen lenyűgözi, a galamb „csak szürke röppenés”, egy "tükröző esőcsepp" pedig egy olyan gondolatfolyamot indít el, amelyben a mélabú és a mosoly kulcsfontosságú szerepet kap. (Kép)keretbe zár.

„Stefania hájas torkából és szürke lebernyegeiből kétszer-háromszor, egész röviden kitörve, kitüremkedve megjelent a hollómadár, krákogva életét végigkísérő szerencsétlenségében, ami csupán egy gyors, saját maga által utólag kreált tévedés, egy elfojtott szirénahang, és én szántóföldeket láttam magam előtt a fagyos márciusban, amelyek barázdáiban még hó húzódik, és fekete madarak szökkennek rajtuk, mintha lábaik minden egyes érintésnél odafagyhatnának a zord földhöz.” (175.)

bk2_1.jpgÖsszességében kifejezetten vegyes érzelmeim vannak a novellagyűjteménnyel kapcsolatban. Az írások között akadtak olyanok, melyek nem kötötték le a figyelmemet, így azokat félretettem egy kis időre. A Sötétben, a Hálóingek, Fritzchen néni fehérben, Vasalás 1, Vasalás 2, Varjak, Ott megy el című novellák valamelyest ellensúlyozzák ezt az érzést, de mégis hiányérzetem van. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint: „A szövegek olyan mestereket idéző aprólékos kidolgozottsággal és virtuóz iróniával rendelkeznek, amilyennel leginkább a XVII. századi holland festők képein találkozhatunk. Az olvasó – hogy ilyen régiómódian fogalmazzunk – elbűvölve rakja le a könyvet, amely elragadóan gonosz és egyben szeretetre méltóan elegáns is.”  Valóban precíz aprólékosság jellemzi a leírásokat, de számomra mégsem volt annyira csupasz az "anyaglélek", mint amire számítottam.

A nők ruhái voltaképpen egy emlékalbum; egy novellagyűjtemény anyagokkal, illatokkal, érzésekkel; egy élet krónikája; a pillekönnyű és múlandó szeretet-adagok kincsesládája, amiért az elbeszélőnek – és persze az olvasónak sem kell a padlásra mennie.

Már az is bőven elég, ha nyitott szemmel jár.

És figyel a lelkére.

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 7/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet a Typotex Kiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér 

Kiadó: Typotex Kiadó

Eredeti cím: Die Kleider der Frauen

Fordító: Gubicskó Ágnes

Oldalszám: 204 oldal

Kiadás éve: 2019

Kötés: Kartonált ragasztókötés visszahajló füllel

ISBN: 9789634930266

 

A „szelíd óriás” prózája ⇒ Sigrid Nunez: A barát

sn1.jpg

(Nincs könnyű dolgom. Úgy szeretnék írni Sigrid Nunez rövidke kötetéről, hogy nem árulok el túl sok mindent róla. Nincs könnyű dolgom. Úgy szeretnék írni A barátról, hogy nem vakít el az elfogultság; a könyvek, az irodalom és a kutyák iránti rajongásom, szeretetem. Vajon sikerülni fog?)

Sigrid Nunez már hat regényt írt, de én csak a hetedik könyvével, A baráttal ismerkedtem meg közelebbről. Az általa bemutatott idősödő és melankolikus dán dog, Apollo könnyedén férkőzik az olvasó szívébe. Apollo szereti a könyveket, különösen Rilke Levelek egy ifjú költőhöz című művét. A dán dog hatalmas termetéből adódóan többször is közbeszéd tárgyává válik; csodálkozás, meghökkenés és ellenszenv is kíséri útját. A kötet elbeszélője, a meg nem nevezett nő, aki egyik pillanatról a másikra elveszíti legjobb (?) barátját és mentorát. A férfi kutyája, "minden kutyák Apollója" a nőhöz kerül, innen indul a kötet cselekménye. 

Majd sokszor vissza-visszapillantunk. Megtudjuk, a férfi magánélete korántsem volt makulátlan; viharos házasságai, megbotránkoztató nőügyei (gondolok itt a hallgatóira is) lehetővé teszik, hogy kellőképp tartsuk vele a tisztes távolságot, ugyanakkor alkotói, oktatói munkássága finomabban árnyalja a róla alkotott képet. Önként vetett véget az életének, és számtalan megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. A névtelen női elbeszélő válaszokat keres, így próbál túlélni.

A barát rendkívül sokoldalú regény. Egyrészről vallomás, mely szól az emberi kapcsolatokról, az elengedésről, az ember-állat kapcsolatról, az egymásra találásról, a továbbról, a mindennapos küzdelmekről, és arról a fájdalomról, mely mindig ugyanazon a ponton szúr, szinte utat váj magának, harcol foggal-körömmel, nem enged el. Másrészről pedig terápia, írásos dokumentum, melynek hasznosságára az elbeszélő is utal: „ (…) forduljunk Isak Dinesenhez, aki viszont abban hitt, hogy bármilyen fájdalom elviselhető, ha történetbe foglaljuk vagy elmeséljük.” (60.) És ebben a dokumentumban a könyvek, az irodalom, az olvasói ízlés, az olvasmányélmények (például J.M. Coetzee, Virginia Woolf, Milan Kundera) az írójelöltek, a szépírói/kreatív kurzusok  egyaránt megtalálhatóak. 

Nunez prózájában fontosnak tartotta, hogy megemlítse az angol írót, J. R. Ackerley-t, akit szerelmi viszony fűzött a kutyájához, Tulipánhoz. Nunez majdnem egy egész részt szentel ennek a jelenségnek, továbbá hangsúlyozza, a kutyák – de összességében az állatok – rejtélyes(ebb) oldalát, ugyanis azok sokkal összetettebb lények, mint ahogy gondoljuk, és „hacsak meg nem tanulják a nyelvünket, soha nem fogjuk igazán megismerni őket”. (89.) A bennszülöttek szerint pedig „a kutyák teszik az embert emberivé”. (84.) Értékes gondolatok tárháza a kötet.
sn2_1.JPG

„Feltűnt, hogy egyes barátaim kerülni kezdtek, és nem tudok másra gondolni, mint hogy félnek, hogy egy nap majd megjelenek a küszöbükön Apollóval meg egy bőrönddel. Egy barát, aki a leginkább együttérző, felhív, hogy megkérdezze hogy vagyok. Elmesélem, hogy Apolló depresszióját zenével meg masszázzsal próbálom kezelni. Amikor azt mondom, hogy nem bízom az állatpszichiáterekben, azt feleli, Nem erre gondoltam.” (126.)

A gyász folyamatában Apollo és a nő egymás támaszai. Az egyik legcsodálatosabb dolog a történetben, hogy nem szükséges nevet aggatni az egyes szám első személyű elbeszélőre ahhoz, hogy megértsük tetteit és motivációit. Elég "csak" a dán dogot Apollónak nevezni, „minden kutyák Apollójá”-nak, és létrejöhet egy szoros kötelék kettejük között. Csak az önzetlen szeretet számít. A cselekmény előrehaladtával a nő karaktere folyamatosan fejlődik, Apollóval való kapcsolata elmélyül – persze ehhez jelentős mértékben hozzájárul, hogy a 143. oldalon a saját kutyájának nevezi dán dogot, nem tart távolságot.

Rövidsége ellenére sokáig olvastam a kötetet. Félretettem. Át kellett gondolnom, mégis miről szól, mit akar üzenni. Nunez miért ugrál az társadalmi-filozófiai-irodalmi információk között, és miért nincs ennek egy jól áttekinthető rendszere. Aztán megértettem, hogy pontosan ez a Rendszer(e). És nekem ezt a sok (esetenként új) információt be kellett fogadnom. A "szelíd óriás", Apollo hatalmas dióbarna szemeivel kellett látnom a világot – és gazdáit. A névtelen elbeszélő mélyen gyökerező fájdalmában kellett osztoznom. És mikor mindez megtörtént, elértem a regény végéhez.

Emberi könnyek.

(Nem volt könnyű dolgom.)

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 8/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet a Libri Könyvkiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér 

Kiadó: Libri Kiadó

Eredeti cím: The Friend

Fordító: Hoppán Eszter

Oldalszám: 212 oldal

Kiadás éve: 2019

Kötés: Füles, kartonált

ISBN: 9789634336143

Nőnapi köszöntő ⇒ 6 inspiráló és elgondolkodtató idézet női szerzőktől

nonap1.jpg

Nők, akik inspirálják egymást. Nők, akik inspirálnak másokat. Nők, akik elmélkednek az élet nagy kérdésein, miközben maradandót alkotnak. Nők, akik tanulnak a hibáikból, és teszik mindezt úgy, hogy egyre erősebbé válnak. Nők, akik nem ismernek lehetetlent. Ebben a bejegyzésben számomra nagyon kedves női szerzők műveit rendeztem egy irodalmi csokorba, és kiválasztottam egy-egy elgondolkodtató idézetet a kötetekből. Lássuk a listát!

1. Szabó Magda: Az ajtó

„(…) ha csak tehettem, folyton hazaszaladgáltam az elhagyott városba, kerestem az eltűntet, a visszahozhatatlant, a házak árnyékát, amely valaha arcomra borult, elvesztett egykori otthonomat, és persze nem találtam semmit, mert hol kanyargott már az a folyó, amelynek cseppjei között az én életem cserepei sodródtak.”

2. Szécsi Noémi: Egyformák vagytok

„Fucking Away, ezzel a címmel versenyeztettem volna külföldi fesztiválokon a rövid animációk szekciójában, magyar címen el sem gondolkodtam, de ez nyilván furmányosabb lenne, szójátékosabb, amilyenek a magyar címek lenni szoktak, hiszen a magyar elme nem érheti be valami olyan laposan tényszerűvel, hogy »Szétcseszem az életem«.”

3. Szvoren Edina: Verseim

„Ha valaki az ember mellett nevetni kezd, mondtam neki, lehetetlenség levakarni az arcról ezt a fogakkal szabdalt hasítékot – és a legtöbben a sírással is hasonlóképpen állnak, csak éppen az arcon olyankor minden bezárul.”

4. Tóth Krisztina: Akvárium

„Edu tekintete átsiklott rajtuk: az élete egy korábbi szakaszában meglehetősen sok lesoványodott emberrel találkozott. Neki az se tűnt régmúltnak, mint ahogy a jelen se tűnt jelennek, hanem mindig, minden egyszerre történt, átláthatatlanul, izzó és idegen fényben, ám az érzelmek hosszúra nyúló árnyéka nélkül, amely a puszta tapasztalatot emlékké lényegíti.”

5. Alice Walker: Bíborszín

„És épp amikor rájövök, hogy elégedetten élhetek Shug nélkül is, (…) Shug levelet ír, hogy jön haza.
Na. Hát élet ez vagy sem?
Oly nyugott vagyok.
Ha jön, boldog leszek. Ha nem, elégedett.
És rájövök, hogy ez volt a lecke amit mekkellett tanulnom.”

6. Sheila Heti: Változások könyve

„Mivel az élet ritkán van összhangban az elvárásainkkal, minek elvárni bármit is? Nem lenne jobb nem tervezni előre? De ez is őrültségnek tűnik, mert a tervezés és a vágyakozás néha működik. Vagy még ha nem is működik, valameddig eljutunk a segítségükkel. Vagy legalábbis úgy tűnik, ha nem vágyakoznánk és tervezgetnénk, egy helyben toporognánk.”

Eötvös Natália

Fotó: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér   

Ebben a kötetben a találkozik a Tinder-függő, a "kommentművész" és a mém-csillag ⇒ Dombóvári István: Netperces novellák

di.jpg

„Sokszor csak úgy magam elé nézek
Sokszor csak úgy magad elé nézel
Sokszor csak úgy maga elé néz


Sokszor csak úgy magunk elé nézünk - - -"

Örkény István: Bevégezetlen ragozás

Dombóvári István Netperces novellák című kötetéhez egy sokoldalú Örkény-idézetet választottam mottóként. Adok néhány másodpercet átgondolni a Bevégezetlen ragozást.

Ne kattints a folytatásért.

Csak olvass.

Tovább.

A Netperces novellák nem teljesen egypercesek, hiszen egy-egy blogbejegyzést/online cikket/Facebook-posztot/Instagram-posztot/Tinder-bemutatkozást csupán néhány másodpercig nézünk, olvasunk, a figyelmünk utána elkalandozik. Kivéve, ha kellőképp érdekes számunkra a tartalom, amit fogyasztunk. Fogyasztunk. Szinte magával ragad a szó ereje, amely utalhat egy hosszan tartó folyamatra, melynek középpontjában egy igény áll. Toporzékol. A Dombóvári-kötet esetében ez az igény az, hogy az olvasóban valamiféle nyomot hagyjanak a novellák, miközben szórakoztatnak egy fárasztó, dolgos hétköznap, egy elhamarkodott és/vagy folytatásért kiáltó Tinder-randi után, vagy az is előfordulhat, hogy szimplán "csak" olvasmányélmény a cél. 

Amikor a kibertérben szörfölünk, akarva-akaratlanul különböző tartalmakat fogyasztunk, áramlik felénk a sok-sok információ, ennélfogva nekünk, felhasználóknak tudatosan kell szelektálunk közöttük. Dombóvári segít nekünk ebben – persze a maga módján. A kötet csak és kizárólag olyan témákat ölel fel, melyek aktuálisak, életünk részei, és ha akarnánk, sem tudnánk mellettük elmenni. Mert ha netán mégis így tennénk, lemaradnánk… 

A kötetben az olvasó digitális környezetben érezheti magát; első lépésben kétféle előszó közül választhat (18 év alattiaknak és 18 év felettieknek), ezt követően a novellák elején a Barátunk (Google) jelenít meg egy keresési találatot, címet, az olvasónak – vagy nevezzünk internet-felhasználónak? - pedig csak tovább kell lépnie. Nincsenek átkattintások, (zavaró) hirdetések, csak netpercesek. A történetek között ismerős helyszínekre, applikációkra, közösségi média platformokra, sőt még társkeresőre is bukkanhatunk. Olyan nincs, hogy a 21. század digitális kultúrájából kimaradjon a Tinder. Vagy a filter. A kettő kéz a kézben jár, harmadikként pedig csatlakozhat az Igazi. Ennélfogva az írásokban az online jelenlét dominál; érződik a karakterek frusztrációja, önbizalomhiánya, kételye, félelmeik sokasága: az egyedülléttől, az identitásuk elvesztésétől, a döntéshozataltól, az ismeretlentől, a kibertértől, az okosdolgoktól, voltaképpen az élet(ük)től, mely némán elhalad mellettük. 

A szerző nyomasztó légkört idéz meg, játszik az ellentétekkel „virtuális könyv”-ében, miközben szépirodalmi gyökerekhez nyúl vissza, és az egyik Legjobbat (természetesen Örkény Istvánt) választotta kiindulópontnak. A Dombóvári-féle szituációk olyanok, mint a ruhadarabok: kifordítva vesszük fel őket, hátha szerencsénk lesz. Hátha ezúttal tisztá(bba)n fogunk látni. Aztán megjelenik egy "kommentművész". Vagy egy mém-csillag. Örökös körforgás(?).

di2.jpg

Tulajdonképpen a szerkesztés nagyon tudatos és kreatív, melyben minden szó a helyén van, nincs mellébeszélés – és mellékattintás. Az olvasó szerencsés helyzetben van, hiszen nem kell a Google keresési találatai között kutatnia, hogy szókimondó és #mindenmentes olvasnivalóhoz jusson. A Dombóvári-kötet tartogat néhány érdekes illusztrációt és bátor-hálózatfüggetlen-mulatságos novellát, melyeknek a stílusa könnyed, s rendkívül olvasmányos.

És még ragozhatnám.

Eötvös Natália 

„– Ez az! Ezt az arcot kerestem!

– Így kellett volna kinéznem, amikor Nobel-díjat kapok?

– Nem. Ez az arc egy másik mémhez lesz tökéletes.

– Melyikhez? Az érzéshez, amikor rájövünk, hogy elcsesztük az életünket?

– Nem! Mégis, ki érez ilyet? Ez a mém, azt az érzést fejezi ki, amikor az ember rájön, hogy ő félig robot, és a jövőből küldték ide.

– Aham…

– Zseniális, ezt azonnal felvesszük!

Pali ekkor mindent megértett. Eddigi életében minden arra mutatott, hogy ezt a szerepet eljátssza. Most azon milliók támasza lesz, akik egyik reggel rádöbbennek, hogy kiborgok. És ez bárkivel előfordulhat.” (140.)

Olvasmányélmény: 9/10

Fotók: Saját

A mottó forrása elérhető ITT

Zárójelben és UPDATE: A bejegyzés címében plusz egy "a" szerepel. Ha azt utólag átírnám, elveszne e bejegyzés linkje. #ezmostígymarad #nézzétekelnekem :) 

Köszönöm a kötetet a Jaffa Kiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér 

Kiadó: Jaffa Kiadó

Oldalszám: 230 oldal

Kiadás éve: 2019

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789634752059

A valóság „érintésközelben” van, és őszintén kitárulkozik ⇒ Légrádi Gergely: Napfénytető

lg1.jpg

Légrádi Gergely Napfénytető című kötetéből megtudhatjuk, hogy a hétköznapi sosem volt még ennyire szürke, filtermentes, és mégis élettel teli. Igen, jól olvastad, élettel teli. A novellák végén a szerző nyitva hagy egy ajtót, amelyen az olvasó beléptetheti a rövidke írások hőseit, és terelgetheti őket a reménytelibb végkifejlet felé. Vajon szükséges-e kiszínezni a valóság csupasz és őszinte kitárulkozásait? A be nem fejezett mondatok, az örökké háborgó felkiáltójelek és a néma, néhol meg-megragasztott beletörődés margójára. Könyvajánló.

A Légrádi-kötet prózái információmorzsákat hintenek el, miközben oktatnak, nevelnek, belevonnak a nyelvtani-irodalmi játékba (is), és egy szemtelenül őszinte tükröt mutatnak nekünk, olvasóknak. Öt nagyobb fejezetet különíthetünk el, melyekben a társadalom, a politika, a gazdaság, az oktatás különös egyveleget alkot, melyekhez hűen kapcsolódnak a jog, a filozófia és a vallás kérdéskörei.

Hol családbarát, hol hallgatóbarát egy-egy novella; hol a szerző a sorok közé kalauzol, ezáltal szárnyra kap a valóság egy olyan szegmense, mely régóta árválkodik; Légrádi hol csak pillanatokat ragaszt meg, miközben egy szokatlan párbeszédet tör(del) meg;  hol puzzle-darabokat illeszt össze; hol pálcikaembert rajzol, és állítja azt párhuzamba az örökké háborgó felkiáltójelekkel; hol elmélkedik az élet ügyes-bajos dolgain; hol a bajra helyezi a hangsúlyt – és ott is hagyja.

Mert a hangsúly ott marad. A novellák végén. 

De napfénytetővel.

Sorok között, Calvados, Átúszás, Lábra állni, Az ég kékje - csupán néhány cím, mely bizonyítja, hogy Légrádi Gergely kötete számomra igazi meglepetés volt. Nem gondoltam volna, hogy ennek a jól megszerkesztett, remekül illusztrált - a grafikákért köszönet Ordódi Tamásnak - novellagyűjteménynek én is olvasója leszek, majd rajongója, miközben beszippant a rövid prózák különleges hangulata, a tömörsége, a karakterek esendősége, a Párhuzamosok furcsa találkozása, még akkor is, ha ezen fejezet első olvasásra nem nyerte el a tetszésemet. Az utóbbit leszámítva, a kötetet arra a polcra helyeztem, ahol az emlékezetes olvasmányaimat tartom, és ezt a polcot, nem szívesen címkézem fel, erejét vesztené.

Napfénytetővel kapcsolatban megannyi érzés kavarog bennem…

„Érintésközelben” maradok.

„(...) Ne foglalkozzon vele, ha néha kicsúszik a talaj a lába alól. Ez, azt hiszem, természetes velejárója annak, hogy létezünk. Egyébként is, minden elesés a felkeléssel kap értelmet.” (129.)

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 10/10

Fotó: Saját

Köszönöm a kötetet a Jaffa Kiadónak! 

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Kiadó: Jaffa Kiadó

Oldalszám: 208 oldal

Kiadás éve: 2019

Kötés: Keménytábla, védőborítóval

ISBN: 9789634751588

Az év legérzékenyebb identitástörténete ⇒ Finy Petra: Marlenka

fp2.jpgA Finy Petra-féle marlenka elkészítésénél felejtsük el a cukrot, és mindenféle mázat, amely valamiféle védőréteget képez. Marlenka című regényének szereplői hús-vér emberek, esendőek, ki-ki a maga terhét hordozza, voltaképpen generációkon átívelő terheket, traumákat, mint egy fojtogató köteléket, melyhez megválaszolatlan kérdések sokasága tartozik. Ez a kötet olyan, mint egy kavicsokkal teli, érzelmi ládikó: a mélyére kell ásnunk ahhoz, hogy tüzetesen megértsük a karaktereket, illetve történeteiket. És amikor ez megtörténik, a nárciszok sem fognak nyomot hagyni maguk után. A szúrás okozta fájdalom eltompul - felszínre kerülnek a válaszok.

Adott egy zárt tér, a Tűzvirág nevű virágbolt és kávézó, ahol a karakterek mozognak, és ez a bezártság az életszemléletükre is jellemző. A történet során megismerjük a főszereplőt, az idős Marlenkát és gyerekeit: Fülöpöt, Ferencet és Pannit, továbbá a szerző fontosnak tartotta, hogy színt vigyen a szereplők életébe, méghozzá barátok személyében. Így esett, hogy dr. Dobos Dénes és Náncsi is része(se)i lettek a cselekménynek. Mindannyian kötődnek egymáshoz, a kötelék lapról lapra szorosabb, az olvasó pedig egy percre sem marad izgalmas cselekmény nélkül.

"Eltűnt már a valóság, csak a mítoszok maradtak." (43.) És adott egy másik tér is, a Városmajor környéke, főként a Városmajor utca 37. szám alatti ház, amely egykor nyilasház volt. A nyilasterror okozta kínszenvedésről, elnyomásról, a holokauszt egy-egy mozaikdarabkájáról és a nők helyzetéről Finy úgy ír, hogy az olvasó mindezekhez tudja rendelni a regényben szereplő metaforákat és hasonlatokat. Ezáltal pedig egy komplexebb képet kap Marlenka régmúltjáról; nevének eredetéről, családtörténetének ködfoltos részeiről. 

Mindeközben a regény fejezeteit Marlenka édesanyjának „monológja” (a kötetből pontosan kiderül, miért tettem idézőjelbe) töri meg, amely olyan, mint egy mélyebb lélegzetvétel, egy őszinte hang a távolból. A mondatokat lezáró pontoknál a hideg rázott, magam sem értettem; egyszer mosolyogtam, egyszer sírni támadt kedvem, a lelkemre hatott. Az év legérzékenyebb identitástörténete.

img_0765.jpgFiny Petra mesterien játszik a szavakkal - korábban már írtam az első regényéről, az Akkor is-ról, mely az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg, és elolvasható  ITT -, bűvöli azokat; mintha feladatának tekintené, hogy a (női) karaktereinek segítsen, utat mutasson a Lezárás felé; hogy az olvasók, akikhez a kötet témája közel áll, tűpontosan rálássanak a történelmi előzményekre, miközben a családállítás témakörét is alaposabban górcső alá veszi; és teszi mindezt úgy, hogy a természet nyelvén is beszél olvasóihoz. Egyszerűen csodálatos.

Amióta elolvastam a regényt, a felhőkre is másként tekintek.

Keresem azokat, hátha súgnak nekem valamit…

Eötvös Natália

"Ha felhő lennék, csak akkor zuhogna belőlem az eső, amikor valakinek megszakad a szíve, és muszáj, hogy együtt sírjon vele a természet. Esőtakaróba tekerném, és addig ringatnám, amíg el nem csitul benne a fájdalom." (238.)

Olvasmányélmény: 10/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet az Athenaeum Kiadónak! 

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 304 oldal

Kiadás éve: 2019

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789632939377

Jelenetek a Bátorság színpadáról ⇒ Marie Benedict: Hedy Lamarr, az egyetlen nő

hl2_1.jpgMarie Benedict Hedy Lamarr, az egyetlen nő című kötete két részben (1933-tól 1942-ig) mutatja be a „méltatlanul elfeledett nő” élettörténetét. Ez a zsidó származású színésznő, filmsztár, a csodálatos szépség, az elképesztően okos és leleményes Hedy Lamarr (lánykori nevén Hedwig Kiesler), igen ő az, akinek nemcsak női(es)sége figyelemre méltó, hanem tudományos munkássága is. Az utóbbiról (sajnos) kevesen tudnak.

Személyesebb hangvételű könyvajánlómat egy érdekességgel indítanám: nagyon vonzanak azok az igaz történetek, melyek női életutakat dolgoznak fel. Belső késztetést érzek, hogy minél több női sorsról írjak, ennélfogva pedig minél alaposabban vessem bele magam az élettörténetekbe. Így nem meglepő, hogy még a megjelenés előtt szemet vetettem a Benedict-kötetre. Fontos megjegyeznem, egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem, miért jó, ha igaz történeteket olvasunk (elérhető ITT), és ezt most még inkább hangsúlyozom. Ugyanis a szerző rendkívül alaposan mutatja be a Lamarr-sztorit, miközben a történelem, a politika és a bűntudat sötét bugyraiba is elkalauzol. Mintha csak egy naplót olvasnánk. És egy őszinte hangot hallanánk. Egyszerre.

„Az uralkodók és a mozgalmak felemelkednek, letűnnek, de a pénz hatalma mindig győz – mondta Fritz. Bár elvileg ezzel Napóleon történetének valamely aspektusát akarta összefoglalni, úgy tűnt, tökéletesen leírja az ő saját politikai nézeteit is. A hatalom Fritz szemében nyilvánvalóan önmaga célja.” (73.)

A történetvezetésnek kifejezetten jót tett a két, nagy részre való bontás, hiszen ezáltal érthetőbb a cselekmény, a főszereplő fejlődése; személyiségének kibontakozása. Az első részben a fiatal (és kezdetben naiv) Hedyt és családját ismerhetjük meg, illetve motivációikat, melyekben kulcsfontosságú szerepet kap a náci fegyvergyáros, a „Halálkufár”, Fritz Mandl, aki majd feleségül veszi Hedyt. Frau Mandlként helytállni embert próbáló feladat – arról nem is beszélve, hogy a németek akkoriban tették rá a kezüket Ausztriára, és Hedy „antennaként” működött, aki a „senki más által nem hallható hangokat” (113.) kereste. A második rész kalandosabb, a nő tovább küzd; a lelkiismeretével, illetve a tudományos eredményeinek, találmányának elismeréséért. Az események sodrásában értelmet nyer a szerző félmondata, miszerint Hedy „lelki élete jóval érdekesebb, termékenyebb volt, mint a külseje.” (325.)

hl1.jpg

A kötet minden egyes során érződött, Benedict szívügyének tekinti, hogy megismerjük az álarc(ok) mögötti Nőt. Én pedig csak olvastam, olvastam, és olyan érzésem volt, mintha Hedy teázgatás közben mesélne nekem, nekünk, nőknek, hogy igen, így is lehet. Hogy a fiatalság bolondság is lehet; az Extázis idővel csillapodhat, a bántalmazó kapcsolatból – kalitkából – létezik kiút; a külcsín nem minden, de ahhoz éppen elég, hogy a belső értékek elismerésének utat nyisson; a bűntudat enyhíthető, viszont a kompromisszumokkal meg kell tanulni (együtt) élni; és a legfontosabb, hogy nem szabad feladni.

Időtálló gondolatok.

A nők értékéről.

Is.

 Eötvös Natália 

Olvasmányélmény: 9/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Kiadó: Libri Kiadó

Eredeti cím: The Only Woman in the Room

Fordító: Nagy Gergely

Oldalszám: 328 oldal

Kiadás éve: 2019

Kötés: Füles, kartonált

ISBN: 9789634335979