Régen színesítette az olvasmányomat ennyi post-it jelölőcímke. Minden fontos gondolatot megjelöltem, el ne felejtsem azokat, emlékezni szeretnék az érzésekre, melyeket kiváltottak belőlem. Linda Boström Knausgård (igen, ismerősen csenghet a név, ő Karl Ove Knausgård exfelesége) Isten hozott Amerikában című kötete kifejezetten rövid, ugyanakkor az üzenete hosszú és sejtelmes; a jelen és a múlt összevágott képkockáival tör utat magának, néhol a sorrend a feje tetejére áll, és a ki nem mondott szavakban jelenik meg az igazság. „A hallgatás lehetősége mindig ott volt előttem. Fekete padló volt, amire ki lehet lépni.” (32.)

A tizenegy éves Ellen édesapja halála óta nem beszél. Némasági „fogadalmat” tesz, Istenhez fohászkodik, "együttműködik" vele, Édesanyját félti. „A fény családjá”-nak nevezi magukat, miközben a fény az, ami a legtávolabb esik tőlük. Nyomasztó hangulatú, tőmondatokkal teletűzdelt regény ez, és az olvasónak olyan érzése támadhat, mintha egy csónakban evezne a kötet szereplőivel, mintha látná a hullámzó tengert, érezné a feszült hangulatot, a fojtogató csendet, a sötétséget, mely körbeölel. Talán a szerző is így érezhette magát, mikor papírra vetette gondolatait, hiszen saját bevallása szerint szinte minden megtörtént vele, ugyanakkor az Isten hozott Amerikában nem önéletrajzi regény. 

A szerző hitelesen építette fel karaktereit, és ügyesen helyezte el őket a cselekményben. A csonka "család" minden tagja bezárkózik, ki-ki a maga módján. Az egyetlen fényforrás az anya karaktere, aki a színházban igazi fényében tündököl, míg otthon folyamatosan azon munkálkodik, hogy ne legyen túlzottan sötét; a hangulat, az életkedv, a hétköznapok, és hogy a kislányát ne emésszék fel a saját démonjai. Küzdjön.

„Mindent belepett a sötétség. És szaga is volt. Félelemszaga, és kicsit édeskés. A sötétség ömlött a csapból, az töltötte meg a kádat. Sötétben mostam meg a hajamat, a testemet, mindenemet. Sötétséget ettem, amely belülről színesre festett. Apránként ette belém magát a sötétség. Csak anya volt továbbra is fényből. A sötétség kitért előle.” (37.)

Tehát a szobák kulcsfontosságú szerepet töltenek be a "család" életében. Jóllehet a széthullás a bejárati ajtón kopogtat, de még nem engedik be. Hagyják várakozni. Az egyetlen zárt tér a konyha, ahol valódi történések vannak, a percek fájdalmasan telnek. Ellen mer enni, az evés ellen nem tiltakozik. A konyhában együtt vannak, mintha igazi családot alkotnának, mintha számukra lenne remény, mintha a kislány nem önmagát okolná Édesapja haláláért. 

Ellen egyszer sem szólal meg, pedig néha szeretne. Rémálmok gyötrik, retteg az apjától, pontosabban annak szellemétől (?), retteg a bátyjától, aki bántja őt. Egyedül az Édesanyjától nem fél, őt ő maga félti. Istenhez imádkozik, és akkor is ezt tette, mikor Édesapja halálát kérte. Úgy érzi (természetfeletti) hatalma van; bármit kér Istentől, az valóra válik. Ezáltal a szerző a lélek mély gyötrelmeit hozza felszínre, miközben az olvasó megismeri a főszereplő kislány sötét lelki világát belső monológján keresztül. A sötétség arra vonatkozik, ami Ellen lelkében zajlik; fél megszólalni, fél(t) a család férfi tagjaitól, szorong, gyászol, falakat von maga köré. A fal-jelenetekben Linda Boström Knausgård zseniálisan érzékelteti a távolságot, és voltaképpen mindazt, amivel kislány nem bír szembenézni. 

A kötet elolvasása után egyértelművé vált számomra, hogy az Isten hozott Amerikában tíz pontot érdemel az olvasmányélmény-skálámon. (Érdekesség: a regényt jelölték a legrangosabb svéd irodalmi díjra, az August-díjra!) Többek között azért, mert a narrátor egy tizenegy éves kislány hangján "szólal meg", betekintést enged a feldúlt lelki világába, fojtogató gondolataiba, miközben egy igazán szívszorító történet részese lehettem. 

Elgondolkodtató. Velős. Jó szívvel ajánlós. 

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 10/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet a Jaffa Kiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér