Az év legérzékenyebb identitástörténete ⇒ Finy Petra: Marlenka
A Finy Petra-féle marlenka elkészítésénél felejtsük el a cukrot, és mindenféle mázat, amely valamiféle védőréteget képez. Marlenka című regényének szereplői hús-vér emberek, esendőek, ki-ki a maga terhét hordozza, voltaképpen generációkon átívelő terheket, traumákat, mint egy fojtogató köteléket, melyhez megválaszolatlan kérdések sokasága tartozik. Ez a kötet olyan, mint egy kavicsokkal teli, érzelmi ládikó: a mélyére kell ásnunk ahhoz, hogy tüzetesen megértsük a karaktereket, illetve történeteiket. És amikor ez megtörténik, a nárciszok sem fognak nyomot hagyni maguk után. A szúrás okozta fájdalom eltompul - felszínre kerülnek a válaszok.
Adott egy zárt tér, a Tűzvirág nevű virágbolt és kávézó, ahol a karakterek mozognak, és ez a bezártság az életszemléletükre is jellemző. A történet során megismerjük a főszereplőt, az idős Marlenkát és gyerekeit: Fülöpöt, Ferencet és Pannit, továbbá a szerző fontosnak tartotta, hogy színt vigyen a szereplők életébe, méghozzá barátok személyében. Így esett, hogy dr. Dobos Dénes és Náncsi is része(se)i lettek a cselekménynek. Mindannyian kötődnek egymáshoz, a kötelék lapról lapra szorosabb, az olvasó pedig egy percre sem marad izgalmas cselekmény nélkül.
"Eltűnt már a valóság, csak a mítoszok maradtak." (43.) És adott egy másik tér is, a Városmajor környéke, főként a Városmajor utca 37. szám alatti ház, amely egykor nyilasház volt. A nyilasterror okozta kínszenvedésről, elnyomásról, a holokauszt egy-egy mozaikdarabkájáról és a nők helyzetéről Finy úgy ír, hogy az olvasó mindezekhez tudja rendelni a regényben szereplő metaforákat és hasonlatokat. Ezáltal pedig egy komplexebb képet kap Marlenka régmúltjáról; nevének eredetéről, családtörténetének ködfoltos részeiről.
Mindeközben a regény fejezeteit Marlenka édesanyjának „monológja” (a kötetből pontosan kiderül, miért tettem idézőjelbe) töri meg, amely olyan, mint egy mélyebb lélegzetvétel, egy őszinte hang a távolból. A mondatokat lezáró pontoknál a hideg rázott, magam sem értettem; egyszer mosolyogtam, egyszer sírni támadt kedvem, a lelkemre hatott. Az év legérzékenyebb identitástörténete.
Finy Petra mesterien játszik a szavakkal - korábban már írtam az első regényéről, az Akkor is-ról, mely az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg, és elolvasható ITT -, bűvöli azokat; mintha feladatának tekintené, hogy a (női) karaktereinek segítsen, utat mutasson a Lezárás felé; hogy az olvasók, akikhez a kötet témája közel áll, tűpontosan rálássanak a történelmi előzményekre, miközben a családállítás témakörét is alaposabban górcső alá veszi; és teszi mindezt úgy, hogy a természet nyelvén is beszél olvasóihoz. Egyszerűen csodálatos.
Amióta elolvastam a regényt, a felhőkre is másként tekintek.
Keresem azokat, hátha súgnak nekem valamit…
Eötvös Natália
"Ha felhő lennék, csak akkor zuhogna belőlem az eső, amikor valakinek megszakad a szíve, és muszáj, hogy együtt sírjon vele a természet. Esőtakaróba tekerném, és addig ringatnám, amíg el nem csitul benne a fájdalom." (238.)
Olvasmányélmény: 10/10
Fotók: Saját
Köszönöm a kötetet az Athenaeum Kiadónak!
Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 304 oldal
Kiadás éve: 2019
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632939377