Elena Ferrante Tékozló szeretet című kötetében a jelen és a múlt darabkái összemosódnak, tüzetesen kell figyelni, minden apró mozzanat számít. Kirakós az anya-lánya kapcsolatról, a lélektanról, a be nem gyógyuló sebekről, a fájdalom árnyalatairól. A kötet elején Delia édesanyja, Amalia temetésére indul Nápolyba, és voltaképpen „újraéli” a gyermekkorának történéseit, főként azokat, melyeket nem felejtett el, de nem akart rájuk emlékezni.

Kettejük különös kapcsolata bontakozik ki a sorok között, mely néhányszor túlságosan összefonódik, anya és lánya szinte "eggyé válik" – a határok ebben az esetben (is) elmosódnak. Az olvasónak mindeközben egy rejtélyt is meg kell oldania, nem szabad, hogy elkalandozzanak a gondolatai. Úgy értheti meg a szereplők vágyait, motivációit, ha igazán figyel rájuk. És olvas a Ferrante-sorok között.

Delia kevésszer nevezi Amalia-t "Anyám"-nak, tartja a távolságot. A légkör, melyben a regény szereplői keringenek nyomasztó és fojtogató, összhangban áll(hat) a saját elméjük börtönével. Ezalatt főként a főszereplő és narrátor karakterét, Deliát értem, aki folyamatosan keresi a helyét, talán egy kicsit görcsösen, sajátosan értelmezi a szeretetet, családi mintáit megőrzi. "Jól vagyok. De ha beteg lennék is, túl késő lenne a gyógyuláshoz." (132.)

„Nem felejtettem el semmit, de nem akartam emlékezni. Ha kell, mindent el tudok mondani, töviről hegyire, de miért tenném? Csak azt mondtam el magamnak, amit éppen kellett, a helyzettől függően, minden alkalommal csak annyit, amennyit szükséges.” (65.)

Kérdések sorozata fogalmazódik meg a Tékozló szeretetben, és én bevallom, többször is félretettem a kötetet, nagyon zavart, hogy nem sodor magával a történet, hanem hagy időt gondolkodni, értelmezni a szereplők kiragadott életeseményeit. Más esetben ezt emelném ki, ezért avatnék új kedvencet, ugyanis a morális kérdések boncolgatása kifejezetten foglalkoztat. De Ferrante-val kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak; az általa teremtett miliőből hiányzott a sodró lendület. Az érzés, hogy képtelen vagyok letenni a regényt.

Ugyanakkor a naturalizmusban gazdag jelenetek – a nehezen(?) befogadhatóság ellenére – mélyen megérintettek, zseniálisnak tartom őket. A szerző olyan aprólékossággal ábrázolja az anya-lánya kapcsolat mozzanatait, melyek stílusosak, nyersek és egyediek. Példának okáért: a vér és a ruhadarabok leírása, történetben való elhelyezése és szimbolikus jelentései magukért beszélnek. Ennélfogva nehezemre esik azt kijelenteni, hogy nem tetszett a kötet. Csupán úgy érzem, hiányos volt a nápolyi kirakós. 

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 7/10

Fotók: Saját

Köszönöm a kötetet a Park Könyvkiadónak!

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér