Lana Millan kötetében elkövetik mind a hét főbűnt. És egy bukott angyal, Raziel, emberként él, lélegzik, érez, miközben 'összebarátkozik' egy jóképű démonnal, majd együtt vágnak neki a nagy kalandnak. A cél a Tudás Könyvének megszerzése, a helyszín Amerika, a szereplők pedig (emberként) próbálnak túlélni. Helytállni. És nem utolsó sorban: indokolatlanul sok édességet esznek.„Gyorstalpaló emberképző” huszonnyolc fejezetben. Recenzió.

Lana Millan második regényében, a Razielben elkövetik mind a hét fő bűnt. A bibliai utalásoktól hemzsegő kötetben a karakterek tanulnak, elbuknak, egy-két sor erejéig győzelmet aratnak, miközben emberként léteznek. Ennélfogva megtudjuk, Belader, a démon, szereti a csokoládét, a fánkot, szeret enni és rendkívül édesszájú. A bukott angyal, Raziel, aki egykoron a Tudás Könyvének őrzője volt, most remél, hisz, az utolsó percig kitart. Még akkor is, ha Mihály arkangyal a földre száműzi őt, és emberként kell helytállnia, egy olyan világban, amelynek minden egyes szegmensét kívülállóként láthatta, ám ezúttal részese annak. Emberként létezni, érezni új feladatként, illetve próbatételként nehezedik a karakterekre. Túl akarnak élni.

Legalábbis kezdetben. Aztán jönnek a bonyodalmak, a hullámvölgyek, a döcögős megállók, tehát minden, ami kihívást jelenthet a cél eléréséhez vezető úton. Huszonnyolc fejezeten keresztül követheti az olvasó Belader és Raziel kalandját. Az elbeszélő a főszereplő nő(i testben), Raziel, aki egyes szám harmadik személyben beszéli el a nagybetűs történetet. Mert ő nem mesél, akaratosan beszél, cselekedni akar. Tenni az emberekért, a szeretteiért. Az emberiség jövőjéért. Ennek eszköze a Tudás Könyve, amit vissza kell szereznie (szerezniük), így megmentheti (megmenthetik) az emberiséget a pusztulástól. És nem utolsó sorban Raziel a szárnyait is visszakaphatja.

Ám ez nem ennyire egyszerű. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közel háromszáz oldalas regény, Lana Millan könnyed, szórakoztató írói stílusában. Maga az írói technika bámulatos; egy percig sem unatkozik az olvasó. Mindig akad valamiféle bonyodalom, netán csavar, és a szerző tudatosan építkezik az ellentétekre, a bibliai utalásokra, miközben a karaktereit olyan szituációkba helyezi, pontosabban dobja, ahol folyamatosan dönteniük, majd cselekedniük kell. Nincs idő a hezitálásra. 

Továbbá a cselekményszálakat összegubancolja egy bizonyos szerelmi szál (igazából, ha pontos akarok lenni, akkor kettő is), amiről mindenképp érdemes szót ejteni a történet egészét illetően. Meg arról is, hogy Amerika vadregényes tájain a szereplők (tehát Raziel, Belader, Kendra, Danny, Tommy) szárnyalnak – szárnyak nélkül. Néhol a boldogságtól szinte repülnek, így az érzés átjárja minden egyes porcikájukat, míg másszor a mélybe zuhannak, és közel kerülnek a halálhoz. Ettől (is) szép Lana Millan kötete, mert ugyanolyan érzékletesen, mély átéléssel  ír az életről, ahogyan a halálról. Vagyis nem tesz közöttük különbséget, mivel mindkettő az élet része: ami egyszer elkezdődik, az egyszer véget is ér. A szerző szépen formálja a szavakat, ezáltal pedig egy olyan köntösbe csomagolja mondanivalóját, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.

A portrék fejezetről fejezetre egyre jobban kirajzolódnak, míg a végén egy olyan széles portré-paletta tárul az olvasó elé, hogy a túlkínálattal bizony meg kell birkóznia. Egyetlen szereplőt sem hagyhat figyelem nélkül, különben elveszítené a cselekmények kusza fonalait.

„Meg kell hagyni, egy dologban igaza van a démonnak: legyünk emberek, angyalok vagy démonok, mind Isten teremtményei vagyunk. Persze meg sem fordult a fejemben, hogy a démonokat egy lapon említsem az angyalokkal, hiszen nem a mi szintünkön mozognak. Gonoszak, nincs lelkiismeretük, bárkit legyilkolnak, ha céljuk vagy kedvük úgy kívánja, de akkor miért hiszem azt, hogy Belader más? A gonosz megváltozhat, ahogyan a jóból is lehet rossz? Vagy ezek mind egyszerre vagyunk mi, ez mind bennünk van? Egyszerre vagyunk a felhő, a napsütés, a szél, de bármikor előkerülhet egy kiadós jégeső is. Nehéz, ugyanakkor gyönyörteli feladat, embernek lenni és emberként élni.” (146-147.)

A kötet egyik legjobb fejezete a Köszi a pólót. Nálam a flitteres, csillogó, szárnyas póló ötlete vitte a prímet, remek írói megoldás, kifejezetten kreatív, ugyanis Belader angyalszárnyakkal mintázott pólót vesz Razielnek, így akar mosolyt csalni az arcára - több-kevesebb sikerrel. És mint tudjátok, Kedves Olvasók, én élek-halok a kreatív megoldásokért, ami ebben a regényben szép számmal akad, ahogyan ellentétek (angyal-démon, férfi-nő, Isten-ember) és bibliai utalások (pokol-menny, hét főbűn) is. A borító pedig csillagos ötös, hála és köszönet illeti Földi Andreát.

Tehát a közel háromszáz oldalas regény értelmezhető „emberképző gyorstalpaló"-ként, műfaját tekintve krimi, fantasy, sci-fi közé sorolandó, a karakterek megérnek egy misét (vagy kettőt), ahogyan maga a sztori is. Szárnyak nélkül. Kíváncsian várom a folytatást!

Addig is idézem a regény utolsó fejezetének címét:

„Akkor van vége, amikor azt mondom, hogy vége van”

Olvasói élmény: 9/10

Fotó: Saját