Marie Benedict Hedy Lamarr, az egyetlen nő című kötete két részben (1933-tól 1942-ig) mutatja be a „méltatlanul elfeledett nő” élettörténetét. Ez a zsidó származású színésznő, filmsztár, a csodálatos szépség, az elképesztően okos és leleményes Hedy Lamarr (lánykori nevén Hedwig Kiesler), igen ő az, akinek nemcsak női(es)sége figyelemre méltó, hanem tudományos munkássága is. Az utóbbiról (sajnos) kevesen tudnak.

Személyesebb hangvételű könyvajánlómat egy érdekességgel indítanám: nagyon vonzanak azok az igaz történetek, melyek női életutakat dolgoznak fel. Belső késztetést érzek, hogy minél több női sorsról írjak, ennélfogva pedig minél alaposabban vessem bele magam az élettörténetekbe. Így nem meglepő, hogy még a megjelenés előtt szemet vetettem a Benedict-kötetre. Fontos megjegyeznem, egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem, miért jó, ha igaz történeteket olvasunk (elérhető ITT), és ezt most még inkább hangsúlyozom. Ugyanis a szerző rendkívül alaposan mutatja be a Lamarr-sztorit, miközben a történelem, a politika és a bűntudat sötét bugyraiba is elkalauzol. Mintha csak egy naplót olvasnánk. És egy őszinte hangot hallanánk. Egyszerre.

„Az uralkodók és a mozgalmak felemelkednek, letűnnek, de a pénz hatalma mindig győz – mondta Fritz. Bár elvileg ezzel Napóleon történetének valamely aspektusát akarta összefoglalni, úgy tűnt, tökéletesen leírja az ő saját politikai nézeteit is. A hatalom Fritz szemében nyilvánvalóan önmaga célja.” (73.)

A történetvezetésnek kifejezetten jót tett a két, nagy részre való bontás, hiszen ezáltal érthetőbb a cselekmény, a főszereplő fejlődése; személyiségének kibontakozása. Az első részben a fiatal (és kezdetben naiv) Hedyt és családját ismerhetjük meg, illetve motivációikat, melyekben kulcsfontosságú szerepet kap a náci fegyvergyáros, a „Halálkufár”, Fritz Mandl, aki majd feleségül veszi Hedyt. Frau Mandlként helytállni embert próbáló feladat – arról nem is beszélve, hogy a németek akkoriban tették rá a kezüket Ausztriára, és Hedy „antennaként” működött, aki a „senki más által nem hallható hangokat” (113.) kereste. A második rész kalandosabb, a nő tovább küzd; a lelkiismeretével, illetve a tudományos eredményeinek, találmányának elismeréséért. Az események sodrásában értelmet nyer a szerző félmondata, miszerint Hedy „lelki élete jóval érdekesebb, termékenyebb volt, mint a külseje.” (325.)

A kötet minden egyes során érződött, Benedict szívügyének tekinti, hogy megismerjük az álarc(ok) mögötti Nőt. Én pedig csak olvastam, olvastam, és olyan érzésem volt, mintha Hedy teázgatás közben mesélne nekem, nekünk, nőknek, hogy igen, így is lehet. Hogy a fiatalság bolondság is lehet; az Extázis idővel csillapodhat, a bántalmazó kapcsolatból – kalitkából – létezik kiút; a külcsín nem minden, de ahhoz éppen elég, hogy a belső értékek elismerésének utat nyisson; a bűntudat enyhíthető, viszont a kompromisszumokkal meg kell tanulni (együtt) élni; és a legfontosabb, hogy nem szabad feladni.

Időtálló gondolatok.

A nők értékéről.

Is.

 Eötvös Natália 

Olvasmányélmény: 9/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regénye testi-lelki hullámvasút. Testi, mert olvasás közben olyan érzésem volt, mintha gyomorszájon rúgtak volna, majd hányingerrel küzdöttem. És lelki, hiszen a szerző számára nincsenek tabuk; új kötetében a bántalmazásra és az áldozati lét lélektanára helyezi a hangsúlyt. Bátorságból jeles. 

Fodor Ákos szavaival élve: „Van, amikor tisztább / eltörni egy tányért, / mint elmosogatni.” Az Apád előtt ne vetkőzz szereplői nem törnek. Csak tűrnek. A "patyolattisztaság" árulkodó fogalom, hiszen nincs helye a mocsoknak, és (sokszor) jobb hallgatni, mint beszélni. Maga a regény rendkívül olvasmányos, ám nehezen emészthető. Én napokig rágódtam az olvasottakon, és rosszul éreztem magam, hogy egy olyan kötet keltette fel az érdeklődésemet, amely egy csokorba szedi a szexuális abúzussal foglalkozó témákat.

És én mégis hagytam, hogy vigyen a történet. Hogy minél több információt tudjak meg a cselekményről: a szálakról, melyek Miskolcon futnak össze; a szereplőkről, például Eszterről, akit kislányként ismerünk meg, miközben a Tatussal való kapcsolata egyik pillanatról a másikra betegessé alakul, és ezzel párhuzamosan Tatus gyerekkora is kibontakozik a sorok között. Hús-vér szereplők, korántsem könnyű élettel.  

Tehát Péterfy-Novák Éva a kötet szereplőinek élettörténetén keresztül próbálja „megérteni a lehetetlent”. És amíg ezen ügyködik, az olvasónak lehetősége nyílik közelebbről megismerkedni az áldozatokkal és az erőszaktevőkkel, a gyermeki naivitással és a túl erős „szeretettel”. A szorosra font hajjal, a pöttyös ruhával és annak jelentőségével, az árvaházi körülményekkel, és még hosszasan sorolhatnám a Péterfy-Novák-regény alkotóelemeit, de igyekszem kerülni a spoiler-veszélyt.

A szöveghez tűpontosan illeszkedik a borító, amelyen egy kislány sötét árnyékát láthatjuk, amint az voltaképpen eggyé válik a kietlen tájjal. Beleolvad az ürességbe. Mindez jelképezheti a traumát, és az azokhoz szorosan kapcsolódó titkokat. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: Valóban nem lehet titok nélkül élni? Ha csak ketten őriznek valami sejtelmeset, valamit, amiről mások nem tudhatnak, akkor az már egy köteléket jelent? És ha az egy kötelék, amely generációkon átível, így az élet részévé válik, vajon lehet-e nélküle élni? Nehéz kérdések, a válasz az olvasókban rejlik. A szerző nem foglal állást, csupán betekintést enged egy olyan világ kulisszái mögé, amelyről fájdalmas beszélni.

Továbbá az Utószóból kiderül, hogy Péterfy-Novák Éva 2014 és 2018 között készített interjúkat, illetve egyéb kutatómunkákat is végzett. Így kendőzetlen őszinteséggel vetette papírra az igaz történeteket; „minden egyes aktus megtörtént valakivel”. 

„Elkerülni a nehéz témákat gyávaság. Én pedig nem akarok gyáva könyveket írni.” (213.)

A bejegyzésem e része általában összegzésként szolgál, ám ezúttal kivételt teszek. Úgy gondolom, az alábbi kétmondatos záróakkorddal mondom el a legtöbbet: 

Péterfy-Novák Éva lett az egyik kedvenc írónőm. 

A bátorságára nem tudok nemet mondani. 

Eötvös Natália 

Olvasmányélmény helyett hitelesség és bátorság: 10/10

Fotó: Saját 

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Philip K. Dick neve régóta szerepel a könyves kívánságlistámon, és egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, nem várok tovább; alaposabban szemügyre veszem a munkásságát. Első lépésként beszereztem a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr című regényét. Aztán elolvastam. Közben ízlelgettem a szavakat, megbarátkoztam a mondatok szerkesztésével, dekódoltam a leírt információkat, végül pedig gondolataimnak formát adtam. Könyvajánló.

Dick a prózájában rendkívül ügyesen mozgatja szálakat; az elmélet és a valóság közötti határ összemosódik, a rendnek/nemznek/kormánynak és a celebeknek/sztároknak ugyanúgy szüksége van egy jó sztorira, bár az utóbbiak egy hangzatos plecsnivel ellátott címlapsztorival és/vagy több milliós nézettségi adatokkal is beérnék. És voltaképpen minden esetben érzékelhető egyfajta bevonat, egy cukor-szerű valami, amely egyszer K3-as drog, másszor pedig édes dicséretek formájában lelhető fel. 

A karakterek alfája és omegája Jason Taverner (TVRNR – a vezetékneve magánhangzók nélkül olyan, mintha egy tévécsatorna rövidítése lenne), a népszerű varietéműsor házigazdája, a jóképű (és hiú) showman, a rendkívüli hatos. Egy éjszaka alatt megfosztják identitásától, se név, se karrier, se papír, így voltaképpen nem is létezik. Az álom rémálommá válik; Taverner élete legnagyobb rejtélyével néz szembe. A feszültség, a dráma fokozódik, miközben a szerző információmorzsákat hint el olvasóinak, és én mint nem sci-fi-rajongó az újdonság varázsával szemlélem a PKD-világot. „Az én szabadon választott templomom a szabad világ.” (126.)

Oké, a varietéműsorokon szórakozunk, de mi történik akkor, ha a kormány akar szórakozni? Ilyen esetekben Dick szerint számolni kell(ene) a titkos kormányprogramokkal, ennélfogva a DNS-rekonstrukciós rendszerrel, a kényszermunkatáborokkal, az üldözéssel, a mondvacsinált okokkal, amelyek az élet különböző pontjain célba érhetnek, a média különböző csatornáiról nem is beszélve. Véleményem szerint a kötet harmadik és a negyedik része az, amire kiemelten érdemes figyelni, az elvarratlan szálak (szerencsére) ügyesen a helyükre kerülnek, miközben az olvasó a politika-média, társadalom-politika, technológia-társadalom, család-vérfertőzés, társadalom-pedofília kérdéskörein elmélkedhet. Nem könnyű olvasmány, nem tartogat nagy meglepetéseket, de egy-egy mondata olyannyira húsbavágó, hogy napokig a gondolatainkba fészkelik magukat.

És hogy minél érthetőbb legyen, a cikkem címében szereplő „minden, ami a rend szerint jó”, Felix Buckman rendőr tábornok személyét meg kell említenem. Meg a könnyeit. Ő az, aki Taverner ellenpólusa, a rend oszlopos tagja, ugyanakkor néhány ponton mégis hasonlítanak. Mindketten elveszítettek valamit, csalódtak. Hideg van. És sötétség. 

"Miért sír egy férfi? Nem azért, amiért a nő, de nem ám. Nem érzelemből. A férfi azért sír, mert elvesztett valamit, valami élőt. A férfi sír egy beteg állatért, amiről tudja, hogy vége. Egy gyermek haláláért, a férfi ezért is sír. De nem szomorúságból." (218.)

A Csordulj, könnyem, mondta a rendőr 1975-ben megkapta a John W. Campbell emlékdíjat, így nem meglepő, hogy rövidsége ellenére igen sokrétű kötet. Számomra feladta a leckét; volt olyan mondat, amelyet többször is el kellett olvasnom, ugyanis elsőre zavarosnak tűnt. PKD stílusa erőteljes, magával ránt, ugyanakkor kicsit el kell rugaszkodnunk a megszokottól, a hétköznapitól, és hagyni, hogy az új irányt a szerző mutassa.

Nem fogjuk megbánni.

Ezt garantál6om.

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 8/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Dr. Guy Winch pszichológus, író és előadó kezében két adu van: 1., az érzelmi elsősegély doktora, 2., tudja, hogyan gyógyítsunk meg egy összetört szívet. Tudását, tapasztalatait száznegyvenegy oldalba sűríti. Könyvajánló egy nagyon lelkes olvasó szemszögéből.

A HVG Könyvek gondozásában megjelenő TED Könyvek filozófiája így hangzik: „Kis könyvek, nagy gondolatok.” – és én teljes mértékben egyetértek a (leírt) gondolatok nagyságával. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy korábban ajánlottam Brian R. Little kötetét (ITT), és a terveim között szerepel egy másik TED-könyv értékelése is. Részletek hamarosan.

Amikor a kezembe vettem a Hogyan gyógyítsunk meg egy összetört szívet? című kötetet, hajtott a kíváncsiság. Nagyon érdekelt, mégis milyen praktikák segíthetik az összetört szív gyógyulását, és egyáltalán mi alapján lehet mindezeket rendszerezni, mi az összekötő kapocs, amely nélkül az egész egy fabatkát sem ér. A téma iránti lelkesedésemet a korábbi tapasztalataim, illetve a mezei kíváncsiság diktálta, és nem túlzás azt állítanom, hogy faltam az oldalakat. Winch olvasmányos stílusa, lendülete, szakértelme és precizitása magával ragadott. Egy olyan területre összpontosít, amelyről beszélnünk kell, még akkor is, ha az fájdalmas. A sorok között hasznos információk lelhetők fel, melyek egyrészről alkalmasak arra, hogy a testi-lelki gyötrelmek enyhítésére szolgáljanak, másrészről pedig a  jövőbeli érzelmi akadályok leküzdésében is segíthetnek.

A mű szerkezete jól áttekinthető, így könnyebben eligazodunk a fejezetek között, miközben megért(het)jük, mi munkálkodhat a háttérben, amikor a szívfájdalom vihara lecsap ránk. Winch a lényegi információra koncentrál, nem vész el a részletekben. Megtudjuk, az „érett” felnőtteknek ugyanúgy összetörik a szíve, mint a „tapasztalatlan” és „naiv” kamaszoknak, a szívfájdalom nem válogat, ám az rajtunk áll, hogyan birkózunk meg vele. És hogy minél érthetőbb legyen a hatékony eszközök tárháza, a pszichológus a különös eseteit vetette papírra. A páciensek a szívfájdalom különböző kategóriáit mutatják be, és a történeteikhez gyönyörű illusztrációk kapcsolódnak, melyek magukért beszélnek. 

Míg Ben a házi kedvencének, a legjobb barátjának elvesztését próbálja feldolgozni, addig Kathy, Lauren és Dev esetében a szerelemfüggőség (offline és online térben egyaránt) fogalma bontakozik ki. Mindemellett a támogató körök fontosságára, illetve azok kudarcának okaira is felhívja a figyelmet a szerző. Kiemelkedő hangsúlyt kap az a tévhit, miszerint a szívfájdalom csak a hozzátartozók elvesztésére vonatkozhat, házi állatokra, kis kedvencekre viszont nem; szó esik a vállalatok "szűklátókörűségéről" is, ugyanis azok nem ismerik fel, milyen bénító hatással bír egy szakítás – főleg akkor, ha elrejtjük lelki gyötrelmeinket. A gyászhoz szükség van némi időre, és ebben a cégeknek támogatniuk kellene dolgozóikat, ennélfogva hamarabb gyógyulnának ki a lelki fájdalomból, és újra képesek lennének a maximumot nyújtani a munkájukban. Bölcs gondolatokkal tűzdelt, érzelmi elsősegély ez a kis könyv. 

„Ha a lelki fájdalom láthatóvá válna, mind nagyon másként bánnánk önmagunkkal is. Tapintatosabban szakítanánk a barátunkkal, barátnőnkkel, és kedvesebben utasítanánk vissza az érdeklődőket. Jobban odafigyelnénk arra, aki elgyötört arckifejezéssel, egymagában ücsörög. Türelmesebbek és kevésbé előítéletesek lennénk azzal a barátunkkal vagy szerettünkkel, aki nem tudja a szerintünk elegendő idő alatt túltenni magát egy szakításon, illetve veszteségen. És több együttérzéssel fordulnánk önmagunk felé, amikor nekünk törik össze a szívünk, nem szégyenkeznénk ennyire a szenvedésünk miatt, és nyitottabban állnánk a segítségkéréshez is.” (125.)

Hazudnék, ha azt írnám, a testi-lelki problémáink varázsütésre megoldódnak csupán attól, hogy elolvassuk a Winch-kötetet. Arra azonban tökéletes, hogy elinduljunk a gyógyulás felé vezető úton; gondolkodjunk el egy kicsit, és vegyük észre a folyamatosan visszatérő, ismétlődő mintákat.

Jó hír: létezik gyógyír.

"Rossz" hír: sok munkával jár a fájdalom enyhítése; többek között tudatossággal, akaraterővel és jó nagy adag önbizalommal, önszeretettel.

Az idő pedig… az idő nekünk dolgozik, ha barátként tekintünk rá, és nem pedig ellenségként.

 Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 10/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Dr. Csernus Imre (továbbiakban Csernus doki) köteteit azért olvasom örömmel, mert ami a szívén, az a száján. Megmondja a frankót. És én is így teszek. Számomra Csernus doki egy rendkívül hiteles karakter. Igen, karakter, ő, a „beszólogatós” doki, aki legújabb, Egy életed van című kötetében az év tizenkét hónapjából indul ki, és azokhoz rendel szavakat és metaforákat, miközben az évszakok váltakozásáról is kifejti gondolatait.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen részt vehettem a kötet sajtóbemutatóján, amely a Jaffa Kiadó szervezésében került megrendezésre. Mörk Leonóra és Csernus doki beszélgetéséből többek között az is kiderült, mi történik akkor, amikor a dolgok nem a terv szerint alakulnak (és az esetek többségében így történik), választhatunk, hogy kétségbe esünk, és hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a pánik, vagy megnézzük a másik oldalt is, és megoldásokat kezdünk keresni. A bölcsnek látszó „mi lett volna, ha” kifejezés nem alkalmas arra, hogy utólag megnyugtassuk magunkat, megtettünk mindent a probléma megoldásra érdekében. Csak az „itt és most” számít. Mindezen gondolatokról bővebben szó esik a kötetben.

„Az áldás lehetőségét szerintem állandóan megkapjuk. Nem azzal az üzenettel, hogy elveheted, hanem, hogy megélheted. A „vedd el” azt jelenti, hogy birtokold, szerezd meg. Az igazi áldást viszont megélheted. Átélheted. Élvezheted.” (184.)

Egy életünk van. Ebben az egy életben átlagosan huszonhatezer nap jut nekünk, magyaroknak ezen a földön. A doki hangsúlyozza, mindenki a saját sorsának kovácsa, így élnünk kell a lehetőségekkel, hiszen nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Mindemellett a szerző/pszichiáter/doki a fejezetek között különbséget tesz a felnőtt élet és felnőttnek látszó élet között, a hangsúly pedig a tudatosságon van. Olvashatunk a közösségi médiáról, illetve annak romboló erejéről is; a testképzavarról, a folyamatos megfelelési kényszerről és a „lemaradás” okozta pánikról.

Továbbá nagyon tetszett, ahogy a borokról ír a szerző; kifejti, az édes bor összeköthető a „megédesítem az életem” kifejezéssel, amely valójában arra vonatkozik, hogy az élet keserű vagy savanyú. Mindemellett bepillantást nyerhetünk egy férfi életének történetébe, aki 95 éves korában döntött úgy, hogy új életet kezd, és vett egy borászatot. Beruházott, és szőlőt telepített. Maga a nagybetűs megújulás. „Minden nap lehetőséget ad a feltámadásra.” (159.)

A kötet olvasmányosan, ám tizenkétszer erősebben érzékelteti, hogy a döntés még mindig a mi kezünkben van: eldönthetjük, tűzzel vagy hamuval teli életet élünk-e. A tűz a szenvedélyt, a vágyat, az életerőt hivatott jelképezni, és nem pedig a negyedpillanatokat, amelyek „szilánkjait” és „forgácsait” összeragaszthatjuk, de úgy nem élhetünk teljes értékű életet. És amikor felelősségteljesen kezünkbe vesszük az irányítást, választ is adhatunk a következő kérdésre: "Mit jelent az, hogy emberként élni?"

Csernus doki szavai arcul csapnak.

Ettől (is) hatásosak.

Gyógyír a léleknek.

Eötvös Natália 

Olvasmányélmény: 10/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Eltelt egy hónap. Alkotói csendben. Időt adtam magamnak. Időt adtam a blognak. Mindeközben sokat olvastam, gondolkodtam, és elindultam egy olyan úton, amelynek segítségével új oldalról ismerhettem meg önmagam. A bloggal és az írásaimmal az a célom, hogy értéket képviseljek, és azt csak úgy tehetem, ha hiteles vagyok. A hitelesség pedig ott kezdődik, hogy nem hazudok magamnak, és bevallom: nehézségekbe ütköztem az utóbbi hetekben.

„Az élet legszebb ajándéka, hogy amikor valaki őszintén segíteni próbál a másikon, egyben önmagán is segít.”

Az olvasás és az írás terápia számomra. Vibrál bennük a szenvedély, és mindkét tevékenység pozitív hatással van rám. Az alkotói csend (és nem alkotói válság) hátterében az áll, hogy az életem különböző területein több (eddig) ismeretlen kihívással néztem szembe, és időre volt szükségem ahhoz, hogy megbirkózzam azokkal. Úgy tűnik, sikerült. Kopp-kopp. 

És ebben az időszakban talált meg a Hálanapló. (Soha jobbkor!) A kötet szerint a nehézség áldás, hiszen „ugyanaz a szikla, amely elzárja az utat, lépcsőfok is lehet”, és a küszöbön való átlépés változást hoz – minden esetben –, ám ehhez szükségeltetik az önszeretet, a pozitív gondolkodás és a hit. 

Több idézetet is megjelöltem az új Hálanaplóban, amelyek különösen tetszettek, és megérintettek (ezek közül néhányat beépítettem a bejegyzésbe is). Az idézetek mellett szép számmal találunk (mi, a lelkes olvasók/grafománok/hálaadók) üres rubrikákat, ahová az adott állítással, kérdéssel kapcsolatos gondolatainkat jegyezhetjük le, továbbá receptötletek, gyakorlatok, meditációk egyaránt helyet kaptak a kiadványban.

Gyönyörű és inspiráló kötet, amely egyrészről tanít, másrészről pedig az írás (és persze az olvasás) jótékony hatására hívja fel a figyelmet. Hiszen a segítségével "naplózhatjuk" érzéseinket és kapcsolatainkat, dokumentálhatjuk életünk különböző eseményeit, tapasztalatait őszintén és kíméletlenül. Ha szembenézünk a sérelmeinkkel, fájdalmainkkal, illetve megtanulunk megbocsátani, egy olyan életet élhetünk, amelyben tükörbe tudunk nézni. „A boldog élet egyik titka, hogy önmagad legjobb barátjává válsz.”

Mivel az univerzum „határtalan”, „kimeríthetetlen” és „furcsán segítőkész”, nincs más dolgunk csak együttműködni vele. Mondjuk úgy, hogy megtanulunk hálát adni. Értékelni az apró csodákat. E folyamat során pedig lehetőségünk nyílik arra is, hogy megbékéljünk önmagunkkal.

„Ha megbecsülöd, amid van, megkapod, amire vágysz.”

Eötvös Natália

Olvasói élmény: 9/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

„1937-ben egy nyár végi vasárnapon szokatlanul heves zivatar zúdult le Salzkammergutra, ami Franz Huchel eladdig jobbára eseménytelenül folydogáló életének váratlan és egyben következményekkel terhes fordulatot adott.” (7.) – így indítja Robert Seethaler A trafikos című regényét, amely már az első mondatában halmozza a képeket és az információkat. A történet nem hemzseg nagy igazságoktól, de ha az olvasó talál egy-egy mélyenszántó gondolatot, rögtön megjelöli, mert emlékezni akar rá. Még akkor is, ha az nem Sigmund Freudhoz köthető, hanem egy vidéki, osztrák fiúhoz, aki megelégelte a körülötte zajló történéseket, és égett benne a tettvágy.

A történet szerint a salzkammerguti, tizenhét éves Franz Huchel a nyüzsgő Bécsbe utazik, hogy szerencsét próbáljon. Otto Trsnjek trafikjában kap munkát; abban a trafikban, ahol újságot és dohányárut árusítanak, illetve ahol „az emlékezet a trafikos tőkéje”. Franz trafikos-tanoncként sokat tanul a vevőkről és szokásaikról, mindeközben pedig közelebbről is megismerkedik az egyik törzsvevővel, Sigmund Freuddal. A cselekmény a második világháború előtti éveket mutatja be, hangsúlyt fektetve a bécsi körforgásra, a kórképre – például a „Heilhitler”-ekre – és az újságok hasábjaira. Ugyanis: „Az újságolvasás ugyanis az egyetlen fontos, az egyetlen lényeges és érdemleges dolog a trafikoséletben; mert aki nem olvas újságot, az nem trafikos, hogy ne mondjuk: nem ember.” (27.)

Fontos kiemelnem Franz és Freud (érdekesen cseng a két név egymás mellett) beszélgetéseit, mivel azok különös színezetet adnak a történetnek. Kettejük között nem terapeuta-páciens, hanem baráti kapcsolat alakul ki. Amikor Franzot a szerelem ledönti a lábáról, akár egy járvány, egy betegség, hiszen az fájdalmas a fiú számára, Freud nem ad egyértelmű választ, mondván nem ért a nőkhöz. De Franz nem futamodik meg, mivel a cseh varietétáncos, Anezka iránt mély érzelmeket táplál, ominózus fogrése pedig kifejezetten pozitívan hat rá. Jóllehet a szerelem ügyes-bajos dolgaira még a híres Freud sem képes „helyes” választ adni, így Franznak egyedül kell szembenéznie a szívfájdalmával, és még mással is. Annyit azonban elárulhatok: ég benne a tettvágy, amely a kötet végén éri el tetőpontját.

Jól érzékelhető, hogy a cselekmény előrehaladtával Franz érthető(bb)en fogalmazza meg gondolatait – persze ehhez szükség volt a professzor úr segítségére –, alaposabban átlátja az eseményeket, véleményt formál, melynek egy része fellelhető az édesanyjának írt képeslapjaiban, leveleiben. Ez a regény elején nem valósulhatott volna meg, ugyanis Salzkammergutban kevesebb inger érte, nem olvasott újságot – és nem dolgozott egy zsidókat (is) kiszolgáló trafikban. Tehát Franz jelleme formálódott, és úgy gondolom, hogy fejlődött is, miközben az álmai egyre sejtelmesebb jelentéssel bírtak.

Ugyanakkor a jellemrajzokat illetően kisebb hiányérzetem támadt. Amikor a szerző mesél a vevőkről, alig említ meg róluk fontos tudnivalókat, pedig én örültem volna, ha egy-egy vevő élettörténetéről bővebben olvashattam volna. Továbbá Freud karaktere háttérbe szorult, és én ezt bántam, hiszen a fülszöveg alapján nem ezt vártam. Viszont hiteles kórrajzot annál inkább kaptam; éreztem, szagoltam, láttam, hallottam, Ausztria és főként Bécs eseményeinek részese voltam.

A Seethaler-kötet a (hirtelen) felnőtté válás regénye, a politika, a társadalom és az emberi kapcsolatok játszóterén, amelynek centrumában a trafik áll. A trafik egy zárt tér, amely beengedi a vevőket, de az azokkal kapcsolatos benyomásokat nehezen ereszti, voltaképpen lelke van.

Története.

„Tulajdonképpen azért furcsa, gondolkodott tovább, ahogy az újságok a maguk igazságait nagy, vastag betűkkel világgá kürtölik, hogy rögtön azután a következő kiadásban újra kicsivel írják, vagy egészen megfeledkezzenek róluk. Ami a reggeli kiadásban igazság, az az esti kiadásban hazugság, gondolta, ami az emlék szempontjából azonban nem játszik túl nagy szerepet. Emlékezni amúgy sem az igazságra szoktak, hanem csak arra, amit elég hangosan szétüvöltenek vagy elég vastag betűvel kinyomtatnak. És ha egy ilyen emléksusogás egyszer elég hosszan tart, gondolta végül, abból történelem lesz.” (165.)

 Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 8/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Április 25-én, csütörtökön nyitja meg kapuit a XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek idei díszvendége a norvég író, Karl Ove Knausgård. Az eseménynek a Millenáris ad otthont, és én mint menthetetlen könyvmoly, minden évben repesve várom a könyves programokkal teli négy napot. És ha már itt tartunk, hadd mutassak be nektek 8 olyan kötetet, amelyeknek bőven akad mondanivalója, remek sztorija, élesen kontúrozott és mélyenszántó gondolatoktól hemzsegő (írói) világa. Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk a listát!

 #1 Bodor Ádám: Sehol

Bodor Ádám talán nem is regényeket és novellákat ír, hanem történeteket, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A Sehol hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra. 
Hol van ez a Sehol? Valahol a közvetett közelünkben, a vaktérképek szélén, kollektív tudattalanunk mélyén. A Dvug folyó mocsaras partján, a pitvarszki réten, a Hlinka-tetőn, a maglaviti fegyházban vagy éppen a földrajzi valóságban is létező máramarosi Leordinán. Merthogy a többi hely is létezik: megismerjük természeti sajátosságaikat, legerősebb törvényeiket. Temetések és találkozások, árulások és menekülések, háromszögek és mindenféle bonyodalmak. Atombomba az éjszakában. Bodor Ádámnak a kései Beckettet idéző elbeszélései csavarokban és fordulatokban gazdag történetek, elképesztő nyitásokkal és a legváratlanabb végjátékokkal a véletlenek erejéről.

#2 Anne Cathrine Bomann: Agathe

Franciaország, 1940-es évek. Egy idősödő pszichoterapeuta türelmetlenül számolja a nyugdíjig hátralévő terápiás üléseket, és rezignáltan hallgatja a díványra fekvő unatkozó háziasszonyok apró-cseprő problémáit, miközben madárkarikatúrákat készít róluk. Már abban sem biztos, jó szakember volt-e valaha is, tudott-e segíteni bárkin.

Egy nap megjelenik nála Agathe, egy fiatal német nő, aki nem talál örömöt az életben, nem akar mást, csak eltűnni az emberek szeme elől… A doktor minden tiltakozása ellenére felvéteti magát a páciensek közé, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a terapeuta maga is kénytelen szembenézni az intimitástól és a haláltól való félelmével. 

#3 Margaret Atwood: Guvat és Gazella – MaddAddam-trilógia 1.

Az üszkös romokkal borított posztapokaliptikus, mégis furcsán paradicsomi tájban gyönyörű, tea-, krém- és mézszín emberek élik egyszerű mindennapjaikat: bogyókat, gyökereket gyűjtenek, bujkálnak a mutáns vadállatok elől, dorombolva gyógyítják egymást, nevelik gyermekeiket. Nem ismerik sem a szerelmet, sem a háborút, nincs bennük birtoklási vágy. Ők a Guvatkák, a génmódosított faj, amely túlélte az emberiséget kipusztító járványt. Csupán egyetlen ember él velük: a rejtélyes Hóember, akit vallásos rajongással vesznek körül.

Hóember magányosságában az emlékeibe menekül, így ismerjük meg a járvány előtti, tehetős Kampuszokra és a nyomortól, bűnözéstől és betegségektől sújtott plebsztelepekre szakadt világ történetét, ahol mindenki sorsa az elvtelen Konszernek és a központi biztonsági szolgálat embereinek kezében van. Ebben a könyörtelen világban határozza el Hóember gyermekkori barátja, a zseniális géntechnológus Guvat, hogy létrehozza az embernél tökéletesebb fajt. Bármi áron.

#4 Tommy Orange: Sehonnai 

"Briliáns szöveg, tettekre serkentő művészi erő árad belőle." - People Magazine

"Az év legütősebb, legfelkavaróbb első regénye." - Entertainment Weekly

Bámulatos és megrázó portré egy olyan Amerikáról, amelyet eddig csak kevesen láttunk. Tommy Orange regénye nem véletlenül töltött megjelenése óta tizenhat hetet a New York Times bestsellerlistájának élén. Egy olyan hang szólal meg benne, amelyet még sosem hallottunk: fehéren izzó és elsöprő erejű. Egyszerre szilaj, mókás, izgalmas és mélyen modern. 

Tizenkét feledhetetlen figura igyekszik az oaklandi pow-wow-ra, az észak-amerikai indiánok nagy összejövetelére, hogy aztán azon a sorsszerű napon mindannyiuk élete összekapcsolódjon. Költői és ádáz könyv, tele elektromos feszültséggel. Minden egyes lapja egy robbanás erejével ér fel. Sodró lendületű többgenerációs történet, az erőszak és a gyógyulás, az emlékezés és az önazonosság regénye. Egyszerűen az a végzete, hogy klasszikussá váljon.

 #5 D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

Az élet döntések sora, s mindenki maga dönti el, hogy az álmait vagy a kiszámítható biztonságot választja-e. D. Tóth Kriszta regényének főhőse, Bora is meghozza a maga döntéseit, amelyek aztán nem csak az ő sorsát, hanem szeretteinek életét is alapjaiban határozzák meg. De vajon képes-e Bora időben belátni, ha rossz döntést hozott, és jóvá lehet-e tenni a mulasztásokat?

A Jöttem, hadd lássalak lapjain nemcsak egy korszak elevenedik meg a maga teljességében, hanem a kollektív és átélhető emberi érzések is: a szerelem, a fájdalom, a gondoskodás. A kötet egy ember sorsának regénye. Ott kerül bele a csoda, hogy általa mindannyian a saját sorsunkra ismerhetünk rá. 

A Jöttem, hadd lássalak történetét a szerző édesanyjának élete inspirálta, s ezáltal hihetetlenül személyes vallomás és búcsú is egyben. A kötet azonnal sikerkönyv lett, amikor 2013-ban először került nyomtatásba, most pedig új, átdolgozott kiadásban, a szerző előszavával kiegészítve jelenik meg.

 #6 Sheila Heti: Változások könyve

„Hogy akarok-e gyereket, vagy sem, azt magam előtt is titokban tartom – ez a legnagyobb titok előttem.”

Mit jelent pontosan az anyaság? 

Mit nyerünk, és mit veszítünk, ha a gyermekvállalás mellett döntünk? Sheila Heti nagy port kavaró, különleges regénye ezeket a kérdéseket feszegeti. Az elbeszélő egy harminchat éves nő, aki a társadalmi és a belső nyomás hatására is úgy érzi, döntésre kell jutnia. De biztos elképzelések híján mi segíthet? Mi történik, ha elménk és ösztöneink között nemhogy összhang, de jóformán kapcsolat sincs. A narrátor vívódása és döntésképtelensége időnként szívbe markoló, máskor humoros, miközben a szöveg szenvedélyessége magával ragadja, a tűpontos megfigyelések pedig zavarba ejtik az olvasót.

Felszabadító hatású, inspiráló és bölcs – nem véletlen, hogy a Változások könyvét a New York Times és a Financial Times is az év legjobb könyvei közé sorolta.

#7 Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem

Szentirmai Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. 

Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. 

#8 Filippov Gábor – Nagy Ádám – Tóth Csaba: Párhuzamos univerzumok – Képzelet és tudomány

Elpusztíthatja-e holnap egy aszteroida a Földet? Lehetünk-e fiatalabbak a saját gyermekünknél? Megjósolható-e a jövő a tudomány segítségével? Vannak-e jogaik a majmoknak? Hány neme lehet egy földönkívülinek? Hogyan építsünk életképes diktatúrát? Gazdasági hiba volt-e a Birodalom presztízsberuházása, a Halálcsillag megépítése? Cersei Lannister vagy Daenerys Targaryen kormányzott-e jobban? Na és mitől leszünk szerelmesek? 

A Párhuzamos univerzumok tizenöt tanulmánya a Star Wars, a Star Trek, a Harry Potter-széria, a Deadpool, a Kapcsolat vagy a Trónok harca mellett számos további népszerű sci-fi, horror, fantasy és disztópia tudományos szempontú elemzésére vállalkozik. A műfaji sokféleség mellett a kötet fő újdonsága, hogy a társadalomtudományok mellett a természettudományok kiváló és elismert magyar képviselői is képviseltetik magukat benne. 

Eötvös Natália

Főkép: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

A kínai származású Ken Liu A papírsereglet és más történetek című kötete a komfortzónámon kívül esik, de ez nem tántorított el attól, hogy a kezembe vegyem. És olvasni kezdjem. A gyűjtemény lapjain varázslatos és kiborg-központú világ bontakozik ki, amely a sci-fi-rajongók számára (is) irodalmi csemege. Nekem pedig egy új írói világ megismerését jelenti – persze mellébeszélés nélkül. Ezen páratlan novelláskötet a szerző legjobb műveit gyűjtötte össze az évtizedből. 

Ken Liu novellái díjnyertesek – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a fülszövegben említett díjak sora –, és egy-egy kiragadott elemük olyan gondolatfolyamokat indítanak el az olvasóban, melyeken napokig gondolkodik. És nemcsak gondolkodik, lehetséges megoldásokat is keres. Hiszen a megoldásokkal foglalkozni kell; a szerző gondosan megszerkesztett rendszerében nincs helye felesleges alkatrészeknek. A végkifejlet felé vezető úton csak ügyesen elszórt, kulcsfontosságú alkatrészekkel, utalásokkal találkozhatunk, úgy mint: különböző kultúrák és azok sajátosságai, különbségei, fantázia és misztikum – beleértve az őstörténeteket, helyi szellemeket, házi isteneket –, tudomány és technológia, mesterséges intelligencia, történelmi töredékek, amelyekhez szorosan kapcsolódnak a nemzet, a nemzeti identitás és a nemzettudat fogalmak, továbbá jelképek és szimbólumok, főként az ázsiai régióból. Mindezek egyszerre, ám korántsem egy térben és időben alkotják Ken Liu rendszerét, amely irodalmi műfajkavalkáddal is büszkélkedik.

„Mégis, a halál közelségének ez a tudata, a minden egyes pillanatban ott rejlő szépség az, ami miatt képesek vagyunk kitartani. A mono no aware, fiam, az univerzummal való eggyé válás. Ez a nemzetünk lelke. Emiatt éltük túl Hirosimát, a megszállást, a nélkülözést, és ezért tudjuk kétségbeesés nélkül elviselni a megsemmisülés lehetőségét.” (222.)

Megemlítem, hogy a novelláskötetekhez egy láthatatlan, szoros kötelék fűz. A rövidebb történetek rendkívül szerethetőek; tömören mesélnek, a végén lévő csavar pedig egyenesen aranyat ér, ha azt jól megírják. Sőt, a jó kifejezés nem egészen helytálló, így nevezzük inkább remekbe szabottnak. Úgy találom, hogy a címadó novella, A papírsereglet a gyűjtemény legérdekesebb és legmélyebb gondolatokat megfogalmazó darabja. Több kérdést is felvet: Egy félig amerikai-félig kínai család miként találja meg a közös hangot, mely mindkettőjük nyelvén ugyanúgy szól?; Egy Star Wars játék hogyan szállhat versenybe egy origamival, amely tulajdonképpen egy egész kultúrát foglal magába?; Az anyák vagy a papírtigrisek bírnak varázserővel?; Mégis mit jelent „amerikaiul” ölelni, annak érdekében, hogy (végleg?) búcsút intsünk a gyökereinknek?, továbbá az „amerikai sorozatos” ölelés egyértelművé tette számomra, hogy Ken Liu valamit tud. És azt a valamit olyannyira tudja, hogy ezen novella volt az első az irodalmi díjak történetében, amely egyszerre kapta meg a Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjakat. Mindmáig többen is hivatkoznak rá szívszaggató végkifejlete miatt: a fantasztikum általa egy magasabb szintre lépett, és új módon került ábrázolásra.

Mindemellett „a Black Mirror-szerű disztópikus rémálom” (ez olvasható a fülszövegben) , amely A visszatérő vendég címet viseli nagyon izgalmas volt. A „Black Mirror-szerű” címke hívószó számomra, ugyanis rajongok érte, az általa képviselt világ iránt – tehát minél sötetébb, kiborgosabb az a disztópia, annál jobb  –, így nem meglepő, hogy a Megfigyelő, a Regulátor, a prostituáltak retinája, amely (digitális) titkokat rejt, és az ezekhez kapcsolódó nyomozás egyvelege lebilincselő történetnek bizonyult. Viszont ez az érzés nem mondható el mindegyik novelláról. Én egy-két történetre nem tudtam ráhangolódni, pedig nagyon  igyekeztem. Ennek oka egyrészről a túl sok fantasztikum (plusz mágia), másrészről pedig a saját "sci-fi-limitem" lehetett, amely megnehezítette a prózaszövegek befogadását.

Ám ha ettől eltekintek, akkor állíthatom, Ken Liu rendszere nem ismer határokat, legyen szó térről és időről vagy fantasztikumról és a lélek mélységeiről. A papírsereglet és más történeteket a megjelenése után 2017-ben Locus-díjjal tüntették ki.  Köszönet a magyar fordítóknak, akik hitelesen visszaadták a novellák üzeneteit, miközben az olvasmányélményhez jelentősen hozzáadtak. 

 „Tudod, mi a legszomorúbb érzés a világon a kínaiak szerint? Az, amikor egy gyerekben végül feltámad a vágy, hogy a szülei gondját viselje, ám ők már rég nincsenek.” (173.)

Ilyen egy remekbe szabott, sokatmondó két mondat. 

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 8/10

Fotó: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Hamis profil. Beszélő cím, amely titkokat, feszültséget és izgalmat sejtet. Sándor Anikó kötetéből kiderül, a főszereplő, Szép Adél, hogyan birkózik meg férje, Igor halálhírével, elvesztésével; hogyan orvosolhatja a Facebook a magányból fakadó fájdalmat; az elme milyen börtönt hoz(hat) létre a ketyegő gondolatok segítségével és mi a teendő abban az esetben, ha a "kreálmány" fellázad alkotója ellen. Korántsem könnyed történet, szerteágazó, apró cselekményszálakkal tarkítva, megdöbbentő végkifejlettel. 

A történet középpontjában Adél áll, aki létrehoz egy fake profilt, amelynek több funkciója is lesz: elűzni az unalmat, biztonságot adni, megtestesíteni a nagybetűs Férfit, ennélfogva pedig különböző szükségleteket kielégíteni. A fiatal nőt özvegyként ismerjük meg, és titkai fokozatosan a felszínt kapirgálják, megértő fülekre aligha lelnek. Aki megérthetné motivációit és tetteit, annak hátat fordít. Azonban a Facebook, valamint annak regisztrált "tagja”, Szabados Imre újra értelmet ad az életének.

„Adél két éve először érezte igazán jól magát. Mintha a földből kinőtt volna egy fiatal, okos és kulturált férfi, aki boldogan állt rendelkezésére. Akinek jó a modora, de ha kell, keményen oda is tud mondogatni. Művelt és okos, mégis nagyon laza és rugalmas. Remek a stílusa, igényesen öltözködik, és bár ez nem látszott ezen a felületen, Adél azt is érezte, hogy a kreálmánya megbízható ember lenne, ha létezne. Egyszerűen egy főnyeremény! A pasas, akiről minden nő álmodik, akit minden férfi elismer és komolyan vesz. Mint Igort. De Imre mutatósabb, meg jóval fiatalabb is.” (53.)

Szép Adél karaktere úgy bontakozik ki az olvasó előtt, mint egy izgalmas feladvány, amelyhez időközben csatlakozik néhány másik karakter is, de csak azért, hogy összekuszálja a szálakat. A történet jól felépített, csak a befejezést illetően akadt némi problémám. A kötet végén halmozott akciójelenetekkel találkozhat az olvasó, és egy kicsit olyan érzésem volt, mintha a szerző minden szálat el szeretne varrni. A problémám abból adódott, hogy ezt egyszerre tette, és a valószerűtlen elemek megsokszorozódtak. Spoiler-veszély miatt ezt nem fejtem ki bővebben, de a befejezéstől eltekintve kifejezetten életszagú a történet.

Életszag alatt értem a közösségi média hatalmát, beszippantó erejét, amely egy óvatlan pillanatban egy olyan világot eredményezhet, amelyben élni egyenlő a börtönnel. Börtönt maga az elme hozza létre, különböző ketyegő gondolatokkal, amelyek bármelyik pillanatban szétrobbanthatják az internet-felhasználó megszokott vagy épp megszokni kívánt életét. A Facebook és más közösségi platformok szinte bármit elhitet(het)nek az internet-fogyasztóval, elég egy jól elkapott pillanat (más szóval: fotó), persze filterekkel, egy-egy ügyesen elhelyezett komment és létrejöhet egy látszat-világ. És/vagy egy hamis profil is, amely Adél életét gyökeresen megváltoztatja. A nő azt hiszi, egy új időszámítás vette kezdetét, amikor megalkotta Imrét, azonban ez így nem teljesen igaz; a facebookos, aktív jelenlétének köszönhetően teljesen elmosódik számára a határ a valóság és a kibertér között, így nehezére esik megkülönböztetni azokat. 

Sándor Anikó a kötetében ügyesen játszik a pszichológiai utalásokkal, a feszültségkeltés eszközeivel – még akkor is, ha a befejezésben túl sok minden történik, egyszerre –, és mutat egy görbe tükröt a közösségi médiához kapcsolódóan. Félreértés ne essék, az online jelenlétet jól is fel lehet használni: közösséget építeni, másoknak segítséget nyújtani, vagy egyszerűen csak értéket képviselni. A szerző viszont a lehetséges veszély(ek)re hívja fel a figyelmet a Hamis profilban, pontosabban arra, mi történik akkor, ha elveszítjük az önmagunk feletti kontrollt, és hagyjuk, hogy a Facebook átvegye az irányítást, ezáltal pedig a virtuális valóság valósággá alakul(hat).

Ketyegő gondolatok, robbanó indulatok.

Nemcsak rímel, mély mondanivalója is van.

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 9/10

Fotó: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér