Jelenetek a Bátorság színpadáról ⇒ Marie Benedict: Hedy Lamarr, az egyetlen nő

hl2_1.jpgMarie Benedict Hedy Lamarr, az egyetlen nő című kötete két részben (1933-tól 1942-ig) mutatja be a „méltatlanul elfeledett nő” élettörténetét. Ez a zsidó származású színésznő, filmsztár, a csodálatos szépség, az elképesztően okos és leleményes Hedy Lamarr (lánykori nevén Hedwig Kiesler), igen ő az, akinek nemcsak női(es)sége figyelemre méltó, hanem tudományos munkássága is. Az utóbbiról (sajnos) kevesen tudnak.

Személyesebb hangvételű könyvajánlómat egy érdekességgel indítanám: nagyon vonzanak azok az igaz történetek, melyek női életutakat dolgoznak fel. Belső késztetést érzek, hogy minél több női sorsról írjak, ennélfogva pedig minél alaposabban vessem bele magam az élettörténetekbe. Így nem meglepő, hogy még a megjelenés előtt szemet vetettem a Benedict-kötetre. Fontos megjegyeznem, egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem, miért jó, ha igaz történeteket olvasunk (elérhető ITT), és ezt most még inkább hangsúlyozom. Ugyanis a szerző rendkívül alaposan mutatja be a Lamarr-sztorit, miközben a történelem, a politika és a bűntudat sötét bugyraiba is elkalauzol. Mintha csak egy naplót olvasnánk. És egy őszinte hangot hallanánk. Egyszerre.

„Az uralkodók és a mozgalmak felemelkednek, letűnnek, de a pénz hatalma mindig győz – mondta Fritz. Bár elvileg ezzel Napóleon történetének valamely aspektusát akarta összefoglalni, úgy tűnt, tökéletesen leírja az ő saját politikai nézeteit is. A hatalom Fritz szemében nyilvánvalóan önmaga célja.” (73.)

A történetvezetésnek kifejezetten jót tett a két, nagy részre való bontás, hiszen ezáltal érthetőbb a cselekmény, a főszereplő fejlődése; személyiségének kibontakozása. Az első részben a fiatal (és kezdetben naiv) Hedyt és családját ismerhetjük meg, illetve motivációikat, melyekben kulcsfontosságú szerepet kap a náci fegyvergyáros, a „Halálkufár”, Fritz Mandl, aki majd feleségül veszi Hedyt. Frau Mandlként helytállni embert próbáló feladat – arról nem is beszélve, hogy a németek akkoriban tették rá a kezüket Ausztriára, és Hedy „antennaként” működött, aki a „senki más által nem hallható hangokat” (113.) kereste. A második rész kalandosabb, a nő tovább küzd; a lelkiismeretével, illetve a tudományos eredményeinek, találmányának elismeréséért. Az események sodrásában értelmet nyer a szerző félmondata, miszerint Hedy „lelki élete jóval érdekesebb, termékenyebb volt, mint a külseje.” (325.)

hl1.jpg

A kötet minden egyes során érződött, Benedict szívügyének tekinti, hogy megismerjük az álarc(ok) mögötti Nőt. Én pedig csak olvastam, olvastam, és olyan érzésem volt, mintha Hedy teázgatás közben mesélne nekem, nekünk, nőknek, hogy igen, így is lehet. Hogy a fiatalság bolondság is lehet; az Extázis idővel csillapodhat, a bántalmazó kapcsolatból – kalitkából – létezik kiút; a külcsín nem minden, de ahhoz éppen elég, hogy a belső értékek elismerésének utat nyisson; a bűntudat enyhíthető, viszont a kompromisszumokkal meg kell tanulni (együtt) élni; és a legfontosabb, hogy nem szabad feladni.

Időtálló gondolatok.

A nők értékéről.

Is.

 Eötvös Natália 

Olvasmányélmény: 9/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér     

Kiadó: Libri Kiadó

Eredeti cím: The Only Woman in the Room

Fordító: Nagy Gergely

Oldalszám: 328 oldal

Kiadás éve: 2019

Kötés: Füles, kartonált

ISBN: 9789634335979