„1937-ben egy nyár végi vasárnapon szokatlanul heves zivatar zúdult le Salzkammergutra, ami Franz Huchel eladdig jobbára eseménytelenül folydogáló életének váratlan és egyben következményekkel terhes fordulatot adott.” (7.) – így indítja Robert Seethaler A trafikos című regényét, amely már az első mondatában halmozza a képeket és az információkat. A történet nem hemzseg nagy igazságoktól, de ha az olvasó talál egy-egy mélyenszántó gondolatot, rögtön megjelöli, mert emlékezni akar rá. Még akkor is, ha az nem Sigmund Freudhoz köthető, hanem egy vidéki, osztrák fiúhoz, aki megelégelte a körülötte zajló történéseket, és égett benne a tettvágy.

A történet szerint a salzkammerguti, tizenhét éves Franz Huchel a nyüzsgő Bécsbe utazik, hogy szerencsét próbáljon. Otto Trsnjek trafikjában kap munkát; abban a trafikban, ahol újságot és dohányárut árusítanak, illetve ahol „az emlékezet a trafikos tőkéje”. Franz trafikos-tanoncként sokat tanul a vevőkről és szokásaikról, mindeközben pedig közelebbről is megismerkedik az egyik törzsvevővel, Sigmund Freuddal. A cselekmény a második világháború előtti éveket mutatja be, hangsúlyt fektetve a bécsi körforgásra, a kórképre – például a „Heilhitler”-ekre – és az újságok hasábjaira. Ugyanis: „Az újságolvasás ugyanis az egyetlen fontos, az egyetlen lényeges és érdemleges dolog a trafikoséletben; mert aki nem olvas újságot, az nem trafikos, hogy ne mondjuk: nem ember.” (27.)

Fontos kiemelnem Franz és Freud (érdekesen cseng a két név egymás mellett) beszélgetéseit, mivel azok különös színezetet adnak a történetnek. Kettejük között nem terapeuta-páciens, hanem baráti kapcsolat alakul ki. Amikor Franzot a szerelem ledönti a lábáról, akár egy járvány, egy betegség, hiszen az fájdalmas a fiú számára, Freud nem ad egyértelmű választ, mondván nem ért a nőkhöz. De Franz nem futamodik meg, mivel a cseh varietétáncos, Anezka iránt mély érzelmeket táplál, ominózus fogrése pedig kifejezetten pozitívan hat rá. Jóllehet a szerelem ügyes-bajos dolgaira még a híres Freud sem képes „helyes” választ adni, így Franznak egyedül kell szembenéznie a szívfájdalmával, és még mással is. Annyit azonban elárulhatok: ég benne a tettvágy, amely a kötet végén éri el tetőpontját.

Jól érzékelhető, hogy a cselekmény előrehaladtával Franz érthető(bb)en fogalmazza meg gondolatait – persze ehhez szükség volt a professzor úr segítségére –, alaposabban átlátja az eseményeket, véleményt formál, melynek egy része fellelhető az édesanyjának írt képeslapjaiban, leveleiben. Ez a regény elején nem valósulhatott volna meg, ugyanis Salzkammergutban kevesebb inger érte, nem olvasott újságot – és nem dolgozott egy zsidókat (is) kiszolgáló trafikban. Tehát Franz jelleme formálódott, és úgy gondolom, hogy fejlődött is, miközben az álmai egyre sejtelmesebb jelentéssel bírtak.

Ugyanakkor a jellemrajzokat illetően kisebb hiányérzetem támadt. Amikor a szerző mesél a vevőkről, alig említ meg róluk fontos tudnivalókat, pedig én örültem volna, ha egy-egy vevő élettörténetéről bővebben olvashattam volna. Továbbá Freud karaktere háttérbe szorult, és én ezt bántam, hiszen a fülszöveg alapján nem ezt vártam. Viszont hiteles kórrajzot annál inkább kaptam; éreztem, szagoltam, láttam, hallottam, Ausztria és főként Bécs eseményeinek részese voltam.

A Seethaler-kötet a (hirtelen) felnőtté válás regénye, a politika, a társadalom és az emberi kapcsolatok játszóterén, amelynek centrumában a trafik áll. A trafik egy zárt tér, amely beengedi a vevőket, de az azokkal kapcsolatos benyomásokat nehezen ereszti, voltaképpen lelke van.

Története.

„Tulajdonképpen azért furcsa, gondolkodott tovább, ahogy az újságok a maguk igazságait nagy, vastag betűkkel világgá kürtölik, hogy rögtön azután a következő kiadásban újra kicsivel írják, vagy egészen megfeledkezzenek róluk. Ami a reggeli kiadásban igazság, az az esti kiadásban hazugság, gondolta, ami az emlék szempontjából azonban nem játszik túl nagy szerepet. Emlékezni amúgy sem az igazságra szoktak, hanem csak arra, amit elég hangosan szétüvöltenek vagy elég vastag betűvel kinyomtatnak. És ha egy ilyen emléksusogás egyszer elég hosszan tart, gondolta végül, abból történelem lesz.” (165.)

 Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 8/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér