Régóta tervezem, hogy egy bejegyzésen belül több kötetet is értékelek – igen, plusz egy hangsúlyosabb igen az év végének címezve –, méghozzá egy adott téma keretein belül. Ebben a posztban olyan ”el kell olvasni”-műveket gyűjtöttem össze, melyek igaz történeten alapulnak, és kapcsolódnak a holokauszt emlékezetéhez. Mindhárom kötet meghatározó élményt nyújt(hat, ha nyitottá válunk azok befogadására); holokauszt-túlélők visszaemlékezései, egyéni életútjai rajzolódnak ki a német koncentrációs táborokban töltött idő(k)ről, továbbá az embertelen körülményekről, melyekben ott pislákolt az élni akarás fénye. 

#1 Gárdos Péter: Hajnali láz  

Ha már az igazságnál tartunk, megjegyeznem, Gárdos Péter nevét és munkásságát egészen addig nem ismertem (talán burokban éltem volna?), míg az egyik egyetemi tanárom fel nem hívta a figyelmemet a Hajnali láz című kötetre. Ezt az információt mindenképp meg kellett osztanom. Továbbá azt is, hogy Gárdos Péter rajongója lettem. A szerző úgy ír, hogy az olvasó képkockákat lát maga előtt, mintha egy film jelenetei peregnének előtte. A Hajnali lázban minden részlet aprólékosan kidolgozott, és a cselekmény pontjai olyan hálót alkotnak, melyből az olvasó nem szívesen lép ki. Egyszerűen csak hagyja, hogy a történet behálózza.

A prózaszöveg szerint 1945-ben, Svédországban koncentrációs táborokból szabadult embereket ápolnak. A lábadozók között találjuk a 25 éves Miklóst, akit ismét halálra ítélnek. Hat hónapot jósolnak neki az orvosai, de Miklós nem törődik bele az „ítéletbe”. 117 levelet ír azoknak a magyar lányoknak, akiket szintén Svédországban rehabilitálnak és gyógyítanak, és akik annak idején a földijei voltak. Feleséget keres magának. És talál is a válaszleveleket között, Reich Lili személyében. Gárdos Péter ötven év elteltével (!) tudta meg szülei ismerkedésének valódi történetét; anyja és apja hat hónapon át leveleztek, 1945 szeptemberétől 1946 februárjáig. Tehát a regény megtörtént események alapján íródott. 

Nagyon szerettem olvasni a Gárdos-kötetet. Az író stílusa, a szóhasználata, ahogyan megformálja mondatait, zseniális. Ez az igazság. Aki pedig nem hiszi, járjon utána.

#2 Heather Morris: Az auschwitzi tetováló – Lale Sokolov igaz története alapján

„Ha reggel felébredsz, az a nap már jó nap.” (296.) Meghökkentő, lebilincselő, magával ragadó történet. Érdemes volt elbeszélni.

A szöveg tizenkét éven át forgatókönyvként létezett, és három évig tartott, mire Heather Morris előtt kibontakozott Lale Sokolov története, vagyis Az auschwitzi tetoválóé. Miután a szerző elnyerte Lale bizalmát, az egykori Tätowierer belemerült az önelemzésbe. Mesélni kezdett, így letette magáról a több mint ötven éve hordozott bűntudat súlyát. És a félelmet. Ugyanis Lale is fogoly volt, akinek száma ott áll az Auschwitzi-jegyzőkönyvben, és ő az, aki „különleges helyzetéből” adódóan csak az SS politikai részlegének tartozott számadással. Ugyanakkor megfordult Mengele részlegében, megjárta a büntetőbarakkot és látta a gázkamrákat (is). Ebben a környezetben találkozik Gitával, akivel rövid időn belül egymásba szeretnek.

Nekem mint olvasónak, eszembe sem jutott letenni a kötetet,  továbbá gondolataim sem kalandoztak el a fordulatos cselekményről. És azon kívül, hogy lapról lapra csodálatosan kibontakozik a koncentrációs táborban született szerelem, a regény az emberségről is mesél az embertelenségben: a Tätowierer ajándékokat és ételt szortírozott, próbált segíteni a rászorulókon. Gitán. Magukon. (Túl)Élni akart(ak).

„Lale eltűnődött a dátumon. 1944. április 4-e. (...) Három hét múlva két éve lesz, hogy ideérkezett. Két év. Hogy csinálta? Hogyhogy még mindig lélegzik, pedig olyan sokan már nem? Eszébe jutott a kezdetekkor tett fogadalma. Túl kell élni, hogy meglássa, a felelősök megfizetnek ezért.” (180.)

A fülszöveg ígérete nem szirupos; nem akarja negédesen bemutatni az auschwitzi tetováló történetét, hiszen a második világháborúhoz és a holokauszthoz kapcsolódóan az édes a legeslegutolsó szó, mely valaha is eszünkbe juthat. Ennélfogva a borítón olvasható szöveg összhangban áll a kötet cselekményével, a tartalmával, vagyis „minden szempontból különleges” a Morris-kötet. Csak ajánlani tudom.

#3 Art Spiegelman: A teljes Maus

Az okok közül kilóghat a Pulitzer-díjas Spiegelman-kiadvány, hiszen A teljes Maus képregény formájában ábrázolja Art Spiegelman édesapjának visszaemlékezéseit. A fekete-fehér rajzok megteremtik az atmoszférát, továbbá a képregényalbum szereplői antropomorf állatok; egérfejű zsidók, macskafejű németek és kutyafejű amerikaiak. Így fonódik össze az emlékezet a holokauszttal, hiszen az állatok mesélnek a szégyenletes korszakról, amely korántsem merülhet feledésbe. Kiemelnék egy jelenetet, amely különösen megérintett, és úgy gondolom, az üzenet magától értetődik. Tehát Vladek (a szerző édesapja) találkozik egy pappal (nem zsidó, de művelt), aki az alkarjára tetovált számot nézte. A pap megjegyezte, hogy Vladek száma 17-tel kezdődik, ami nagyon jó ómen, továbbá 13-ra végződik, ami pedig azért fontos, mert ebben a korban érik férfivá a zsidó fiú. A számok összege pedig 18, amely héberül „cháj”, vagyis „élet”.

A történet eredetileg két kötetben, majd gyűjteményes formában jelent meg A teljes Maus néven. Mindkét rész precízen rajzolt és szerkesztett, de nekem mégis az nyújtott maradandó élményt, ahogy a bűntudat megjelenik a lapokon – és persze az emlékezetben, így pedig lehet némi alapja annak, hogy a holokauszt-elbeszélések „veszélyesek” lehetnek.

„ – Ez egy fontos könyv. Azokat is érdekelni fogja, akik nem olvasnak ilyen történeteket.

– Igen. Én sosem olvasok képregényeket, de ez most érdekel.

– Téged persze, hogy érdekel! Ez a te történeted.

– Igen. Kívülről fújom a saját történetemet, és mégis érdekel!

– Biztos, nagyon sikeres lesz.

– Ja-ja. Egy nap híres leszel, mint az a... hogyishívják?

– Mi? „híres, mint a hogyishívják?!”

– Tudod, a menő karikaturista...

– Melyik karikaturistát ismerheted?... Walt Disney-t??

– Aha. Walt Disney!” (135.)

Tehát ebben a művészi (engedtessék meg nekem e szóhasználat) kiadványban, amely fikciós, önéletrajzi és dokumentumkötet is egyben, a cselekmény szerteágazó, a szereplők éles kontúrral rendelkeznek – helyenként maszkokkal is –, a párbeszédek pedig olyannyira hitelesek, hogy az olvasó hátán a hideg futkos. Műfajteremtő alkotás a második világháború sötét korszakáról.

Eötvös Natália 

Mindhárom kötet olvasói élménye: 10/10

Fotó: Saját

Még több könyves kontent: ITT és ITT #csekkolniér