Ha már a „Gúgl” a barátom, megkérdeztem tőle, hogy az internet-felhasználók milyen kifejezésekre kerestek rá az idővel kapcsolatban. Idő kép, idő jele, idő idézetek, idő urai, időjárás, idő mértékegysége, idő angolul, idő van – mind-mind szerepeltek azon a bizonyos listán, amelyet a barátom állított össze nekem. Hm, elgondolkodtató.

Ahogyan Rácz Ráchel Időtlen című filmregénye is. Tudom-tudom, sok kötetre húztam rá az elgondolkodtató jelzőt, de az Időtlen esetében e szó kifejezetten helytálló. A történelmi fantasy 1900-tól napjainkig játszódik, és három szereplőt helyez előtérbe (stílusosan: reflektorfénybe): Natasát, Artúrt és Kornélt. Mindhárman kortalanok, összeköti őket egy szerelmi háromszög és a furcsa „véletlenek" sorozata.

Rendkívül alapos kutatómunka eredményei a hiteles korképek, az időtlennek tetsző karakterek és az elcsent félmondatok, amelyek a legtöbb olvasó számára érthetőek. Jelszavak, szlogenek, amelyek a társadalmi szerepvállaláshoz (is) köthetőek, miközben sztereotípiákról árulkodnak. Árulkodnak, igen ezt csinálják, az adott kortól függ, miként nevezzük, milyen más szóval illet(het)jük e cselekedetet, és ha cselekedet, akkor van valami, ami táplálja, ami segíti. Legyen ez a kor szelleme, legyen ez egy szereplő, egy karakter, illetve annak vágya, motivációja, legyen, de a Jót helyezzük előtérbe, vegyük le a negatív töltetet, vagy legalábbis próbáljuk meg. „Nagy megalkuvások kis jólétekért.” (91.) Valóban „csak” ennyiről lenne szó?

Rácz Ráchel első regényében 116 oldalba sűrített több kérdéskört is: a kollektív tudat és a kollektív tudatalattiban lappangó, múltbeli traumák, sérelmek, illetve azok hatása a jelen társadalmának Y-generációjára egyaránt fontos szerepet játszanak a több síkon játszódó történetben. A már-már filmjelenetszerű epizódok bemutatják azt is, miként befolyásolhatják a XX. századi Budapest különböző évtizedei a nők szakmai, szerelmi kiteljesedését. „Az idő telik, de nem múlik néhány súlyos pillanat közt.” (74.) 

Mindemellett különleges élményt ad a fejezetek elejére illesztett egy-egy Bródy-idézet, amelyekhez Balázs István Balázs fotói remekül passzolnak. A Bródy Jánostól kölcsönzött mottók felcsigázzák az olvasó érdeklődését, majd a szerző „bedobja” olvasóját a mélyvízbe. Aztán segíti őt levegőhöz jutni.

„Járunk a Fogasba, a Szimplába, meg a bérházas romkocsmákba – ahol egykor szemet szúrtak, agyonlőttek, csillagot nyomtak –, s olyan problémáknak tűnő dolgokon űzünk észrevehetetlenül gúnyt magunkból, hogy »nem lájkolta«, vagy »nem írt vissza, pedig látta«. Észre sem vesszük egymást, mindenki magasról bókol a másiknak, felszínesen diskurálunk életünk értéktelennek tűnő tárgyairól, csekkolunk, repülünk, lassan már a Marsra is nyomulunk. Tolakodunk, sietünk, s folyamatosan pazaroljuk a legdrágábbunkat: az időt.” (113.)

Most gondolkodjunk el a fenti idézeten. 

Vajon van elég időnk rá?

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 8/10

Fotók: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér