Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regénye testi-lelki hullámvasút. Testi, mert olvasás közben olyan érzésem volt, mintha gyomorszájon rúgtak volna, majd hányingerrel küzdöttem. És lelki, hiszen a szerző számára nincsenek tabuk; új kötetében a bántalmazásra és az áldozati lét lélektanára helyezi a hangsúlyt. Bátorságból jeles. 

Fodor Ákos szavaival élve: „Van, amikor tisztább / eltörni egy tányért, / mint elmosogatni.” Az Apád előtt ne vetkőzz szereplői nem törnek. Csak tűrnek. A "patyolattisztaság" árulkodó fogalom, hiszen nincs helye a mocsoknak, és (sokszor) jobb hallgatni, mint beszélni. Maga a regény rendkívül olvasmányos, ám nehezen emészthető. Én napokig rágódtam az olvasottakon, és rosszul éreztem magam, hogy egy olyan kötet keltette fel az érdeklődésemet, amely egy csokorba szedi a szexuális abúzussal foglalkozó témákat.

És én mégis hagytam, hogy vigyen a történet. Hogy minél több információt tudjak meg a cselekményről: a szálakról, melyek Miskolcon futnak össze; a szereplőkről, például Eszterről, akit kislányként ismerünk meg, miközben a Tatussal való kapcsolata egyik pillanatról a másikra betegessé alakul, és ezzel párhuzamosan Tatus gyerekkora is kibontakozik a sorok között. Hús-vér szereplők, korántsem könnyű élettel.  

Tehát Péterfy-Novák Éva a kötet szereplőinek élettörténetén keresztül próbálja „megérteni a lehetetlent”. És amíg ezen ügyködik, az olvasónak lehetősége nyílik közelebbről megismerkedni az áldozatokkal és az erőszaktevőkkel, a gyermeki naivitással és a túl erős „szeretettel”. A szorosra font hajjal, a pöttyös ruhával és annak jelentőségével, az árvaházi körülményekkel, és még hosszasan sorolhatnám a Péterfy-Novák-regény alkotóelemeit, de igyekszem kerülni a spoiler-veszélyt.

A szöveghez tűpontosan illeszkedik a borító, amelyen egy kislány sötét árnyékát láthatjuk, amint az voltaképpen eggyé válik a kietlen tájjal. Beleolvad az ürességbe. Mindez jelképezheti a traumát, és az azokhoz szorosan kapcsolódó titkokat. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: Valóban nem lehet titok nélkül élni? Ha csak ketten őriznek valami sejtelmeset, valamit, amiről mások nem tudhatnak, akkor az már egy köteléket jelent? És ha az egy kötelék, amely generációkon átível, így az élet részévé válik, vajon lehet-e nélküle élni? Nehéz kérdések, a válasz az olvasókban rejlik. A szerző nem foglal állást, csupán betekintést enged egy olyan világ kulisszái mögé, amelyről fájdalmas beszélni.

Továbbá az Utószóból kiderül, hogy Péterfy-Novák Éva 2014 és 2018 között készített interjúkat, illetve egyéb kutatómunkákat is végzett. Így kendőzetlen őszinteséggel vetette papírra az igaz történeteket; „minden egyes aktus megtörtént valakivel”. 

„Elkerülni a nehéz témákat gyávaság. Én pedig nem akarok gyáva könyveket írni.” (213.)

A bejegyzésem e része általában összegzésként szolgál, ám ezúttal kivételt teszek. Úgy gondolom, az alábbi kétmondatos záróakkorddal mondom el a legtöbbet: 

Péterfy-Novák Éva lett az egyik kedvenc írónőm. 

A bátorságára nem tudok nemet mondani. 

Eötvös Natália 

Olvasmányélmény helyett hitelesség és bátorság: 10/10

Fotó: Saját 

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér