Amikor a szomorúságtakaró oszlani kezd – Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek

rn2.jpg

Fájdalmasan őszinte. Ez a két szó jut eszembe Rhiannon Navin bemutatkozó kötetéről, az Egyetlen gyermekről. Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent regény kiindulópontjában egy iskolai lövöldözés áll, a történéseket pedig egy hatéves kisfiú, Zach Taylor szemszögén keresztül ismeri meg az olvasó. Az események valóságosnak tűnnek, a karakterek hitelesek, a családi tragédiák beférkőznek a mindennapok sűrűjébe. Mindeközben az érzelemképek és a titkok a gardróbszekrényben lelnek menedékre, és a megbocsátás felé hosszú, rögös út vezet. Még szerencse, hogy a felnőttek (idővel) megtanulnak figyelni a halk hangokra (is) – önszántukból. Könyvajánló.

PUKK. Nagybetűkkel, szorongva, csendben kimondva, nehogy meghallja az ámokfutó. Nehogy a félelem alakot öltsön, és egy gyerek világában kárt tegyen. Vagy egy felnőttében. De a kötet egy tragédiával kezdődik, nincs menekvés, szembe kell nézni a rideg valósággal. Rhiannon Navin Egyetlen gyermek című regényének kiindulópontjában az iskolai lövöldözés áll, amiben tizenkilencen életüket vesztették, köztük az elsős Zach Taylor bátyja, Andy is. A várost és a közösséget megrázza az eset, és az ámokfutás elindítja a kötet cselekményét. Ebben a tragikus valóságban válik „felnőtté” a hatéves Zach, ennélfogva karakterét külön kiemelem. Meg azért is, mert ő az elbeszélő, és ő az, aki a környezetében egyedül képes arra, hogy a haragja és a félelmei mögött igazi emberi értékeket lásson. A legnagyobb karakterfejlődésen megy keresztül, nála érnek össze a cselekményszálak, s idővel Zach lesz az, aki a megbocsátás rögös útján segédkezik kibogozni az összegubancolódott szálakat.

Rendkívül hiteles és éles kontúrral megrajzolt karakterek jellemzik a kötetet. Az olvasó szinte érzi a hatéves kisfiú rémületét, hallja az anya zokogását, aki pert fontolgat az ámokfutó szülei ellen, így akar egyfajta "revansot" venni, és az olvasó látja az apa semmitmondó tekintetét is. Az egyes epizódok filmszerűen követik egymást. A karakterek fejezetről fejezetre fejlődnek, mindegyikük megvívja a maga kis (vagy nagy) harcait, miközben a "szomorúságtakaró" lassan oszlani kezd. És ha már a karakterfejlődést említem, nem hagyhatom ki a regényben szereplő gardróbszekrények és az érzelemképek funkcióit sem. A cselekmény elején Zach, az osztálytársai és a tanítója egy gardróbszekrényben lelnek menedékre az ámokfutó ellen. Majd Zach a bátyja gardróbszekrényébe menekül a valóság elől, a pukkok elől, s érzelemképeket készít, buzgón, gyógyulás gyanánt. Számára a piros szín a szégyenkezést, a szürke szomorúságot, a fekete a félelmet, a zöld a haragot szimbolizálja, és az átlátszó pedig a magányosságot.

„És milyen színt kapjon a magányosság? Arra gondoltam, hogy a magányosságnak átlátszó színűnek kell lennie, vagyis teljesen színtelennek. Hiszen amikor az ember magányos, akkor az olyan, mintha mások számára láthatatlanná válna. Persze nem jó értelemben, mint egy szuperhős esetében, hanem szomorú értelemben.” (113.)

Olvasmányos, helyenként megrázó, helyenként reményteli kötet, amit áthat a gyermeki jóság, a gyermeki naivitás, amely fejezetről fejezetre valósággá növi ki magát, míg a legvégén a (felnőtt) szereplők megtanulnak megbocsátani. Mert az tanulható – ha igazán, szívből akarják. Mindemellett csodálatos, ahogyan a szerző az érzelemképekkel bánik, ahogyan beépíti azokat Zach (és később a családja) mindennapjaiba. Nekem különösen tetszett e írói megoldás, kifejezetten kreatív, és gondolkodásra késztet. És most én a szívemre teszem a kezemet; én drukkoltam a szereplőkért, valahogy oldódjanak meg a problémáik, találják meg a kiutat, másszanak ki a sötét gödörből, lehetőleg együtt – egy összetartó kötelékként. Családként. Továbbá nagyon tetszett a szerző stílusa, szívesen olvasnék még tőle más köteteket is.

Zárójelben: még akkor is, ha Jodi Picoult-tól még egyetlen regényt sem olvastam, a fülszöveg szerint pedig ez fontos lenne, de őszintén bevallom, Picoult-kötet(ek) nélkül is volt részem abban a bizonyos olvasói élményben, meg egy kicsit többen is; egy hatéves kisfiú mutat egy járható, ám rögös utat a felnőtteknek, akik lassan, de biztosan nyitottá válnak annak megértésére, el is indulnak majd rajta, az együttérzés és a megbocsátás felé.

Miközben egyetlen (életben maradt) halk hangra figyelnek.

(Önzetlenül.)

Eötvös Natália (Enna)

 

Fotó: Saját

Olvasói élmény: 8/10

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Fordító: Tábori Zoltán

Eredeti cím: Only Child

Oldalszám: 352 oldal

Kiadás éve: 2018

Kötés: Kartonált

ISBN: 9789632932118