Emlékfoszlányok. Töredelmes vallomások. Fel-felbukkanó miértek, sorsszerű pillanatok, ki nem mondott, múltbeli nemek. És (jövőbeli?) igenek. Vámos Miklós szerint „a jóból piczit adnak”. Szerintem felejthetetlent. Könyvajánló.

Kezdjük az elején. Kezdjük egy vallomással. Még csak az első presszómat iszom. De már ötödjére írom át ezt a bekezdést. Oké, ötödjére, de a hármas szám kerekebb, végtelennek tetsző, jobban szeretem, erről majd később (Vámos Miklós-féle mondatvég). Talán azért megy „nehezebben” e bekezdés megírása, mert itt foglalom foglalnám össze, miről is szól a novelláskötet. Miért fontos nekem, hogy Vámos Miklósról írjak? Ráadásul úgy, hogy eszem ágában sincs spórolni a karakterekkel... Sok a kérdés, sok az emlékfoszlány. A szerző novelláin keresztül indul múltidéző útjára, személyes hangvételű kötetében. A sorok között fel-felbukkanó miértekre néhol választ keres, néhol talál is, és sorsszerű pillanatait elemzi. Ahogyan a szavakat is. NEM, inkább játszik velük. IGEN – és ezt (is) töredelmesen bevallja.

Én pedig elhatároztam, hogy csak úgy vagyok hajlandó felépíteni a könyvajánlómat, hogy az elsőtől az utolsó sorig hű maradjak az általam olvasott novellákhoz és a „piczik”-hez. (Na jó, még az üres lapokhoz is.) Vámos Miklós vallomásainak nyelvezetéhez. Stílusához. Szerencsémre (!), a stílusa közel áll az enyémhez, és mindketten írunk. Az is kiderült a novellák olvasása közben, mindketten szeretjük a szójátékokat. Viszont ez a könyvajánló nem a közös pontokról szól. Hanem az élményekről. Az én olvasói élményemről, illetve a szerző emlékfoszlányairól, amelyekről őszintén ír, esetenként alternatív végkifejlettel látja el. És pontosan ezért fontos nekem, hogy Vámos (Tibor) Miklósról írjak. Kellő karakterszámot szenteljek neki és a kötetének: a töredelmes vallomásoknak.

Szóval mégis mitől vallomás a kötet? És miért töredelmes? Az első kérdésre a válasz a személyes hangvétel, a sokszor egyes szám első személyű elbeszélő, néhol a „vallomástevő” kerül az adott epizód középpontjába, néhol pedig sejtelmesen nem kerül megnevezésre, csupán az egyes szám harmadik személye ismert, tehát ő. A sorok között szoros kapcsolat - pontosabban kötelék – alakul(hat) ki az író és az olvasó között, mindkét fél örömére. Hát hogyne örülne az olvasó egy olyan író technikájának, töredelmes történeteinek : 1., aki a szépirodalomból sorra hozza a példákat, az idézeteket (és az „idézeteket”), 2. játszik a szavakkal, ennélfogva halmozza a kreatív szójátékokat (igen és igen!), 3. inkább mond IGEN-t, mint NEM-et. És nem kényszerből teszi.

Dad og ok az egyik legjobb novella, amit olvastam a kötetben. Két részre tagolódik: a Színe és a Visszája című részekre. Gyermekkori emléket mesél el, illetve annak segítségével mutat egy alternatív „megoldást”, egy „mi lett volna ha” – történetet. „Tételezzük föl, hogy a fent körvonalazott történet valamelyest másképp alakul.” (90.) Az egyik főszereplő az akkor még gyermek, Vámos Miklós (Vámos Tibor), a másik az édesapja, mellettük pedig a tatár katona. A szerző édesapjának „szerencséje”, hogy a hadifogságban megtanult oroszul. A többi kiderül a kötetből, ám az biztos, hogy a Dad og ok sok vallomást hoz a felszínre. Továbbá kiemelném a  NEMIGEN c. novellát is, ami a NEM-ek és az IGEN-ek játéka, játszmája (?), illetve nem feledkezhetem meg a legelső novelláról sem, amivel a szerző vallomásait indítja. Ez a szöveg az Elbeszélni címet viseli: „Történetmesélőnek születtem. Romantikusan hangzik, de ez az igazság. Mindig történetekben érzékelem a valóságot, s ha van rá érdeklődés, ha nincs, elmondom. Én meghallgatom magam, akkor is, ha más nem.” (7.)

És az egyik kedvencemből, a Hévből idézem az alábbiakat:

 „Az embert a szokásai tartják egyben. Meg a szenvedélyei. Hihetnénk, ellentétes fogalmak ezek. A szokás mintha a hétköznapi rutin része volna, következésképp gépies, szinte unalmas. Míg a szenvedély kiszakít a mókuskerékből, tiszta erővel löki az embert a hév ismeretlen tájak felé. Valóban. De a megszokás is lehet heves.” (62.)

Tehát az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent töredelmes vallomás irodalmi csemege. A novellákban bőven akad szépirodalmi utalás és idézet (gondolok itt az igaziakra, a létezőkre, a nyomtatásban megjelenőkre), amelyek színesítették a kötetet: Puskin, Tolsztoj(ok), Karinthy, Örkény – szívmelengető sorokba ágyazva. Egy kevés(ke) hiányérzet, második vallomásom: néhányszor úgy éreztem, egy-két vallomás alaposabb körbejárást igényelt volna. Olvastam volna még. Többet. A töredelmes múltidézésről, az emlékfoszlányok összjátékáról, egy novelláskötetnyi „körút”-ról: otthonról és külföldről hozott tapasztalatokkal, élményanyagokkal. Lírai hangvétel, remek írói technika. „Tessék, papír, tartsad, vigyed” (103.)

P.S.: Tartozom még egy vallomással: Vámos Miklós rajongó lettem.

(Mégiscsak három a magyar igazság. Zárójel: Magyarul. Magyarán. Magyarosít. Magyar. Ma. Agy. - avagy az üres lapok margójára.)

Eötvös Natália (Enna)

Olvasói élmény: 10/10

Fotó: Saját