Arundhati Roy második regénye, A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma korántsem könnyed olvasmány. Politikával átszőtt mondataiban egy olyan világ képe rajzolódik ki, amely a hátán (és a szívén?) hordozza a háború borzalmait, szenvedéseit, fájdalmait, halottjait és sötét titkait. A vaskos kötet magába foglalja az indiai-pakisztáni ellenségeskedést, a kasmíri konfliktust, illetve a hinduk és a muzulmánok közötti ellentétet is. Mindeközben a temetőben új ismeretségek köttetnek, régi kapcsolatok fűződnek szorosabbra, a szabadság pedig másfajta értelmezést nyer. Provokatív regény a szubkontinensről.

Arundhati Roy második regénye korántsem könnyed olvasmány. Politikával átszőtt mondataiban egy olyan világ képe rajzolódik ki, amely a hátán (és a szívén?) hordozza a háború borzalmait, szenvedéseit, fájdalmait, halottjait és sötét titkait. A Felhőtlen Boldogság Minisztériumának szereplői nem alszanak nyugodtan. Nyugodt lelkiismerettel. Mindegyikük hibázott, ennélfogva valamit elfelejtene. Valamit eltemetne. Mert a múlt sötétebb, mint azt szeretnék, és a jövő ködösebb, mint azt szeretnék.

A cselekményekszálak összefonódva alkotják a történet gerincét, a szereplők pedig saját kis (élet)történetükkel járulnak hozzá a felemelő olvasói élményhez. A vaskos kötet magába foglalja az indiai-pakisztáni ellenségeskedést, a kasmíri konfliktust, illetve a hinduk és a muzulmánok közötti ellentétet is. Ennélfogva bepillantást nyerhetünk az indiai világba; a vallási, politikai és társadalmi ellentétek fojtogatásába, miközben a szereplőknek szembe kell nézniük a lelkiismeretükkel. 

Hírhedt ellenőrzőpontokon a katonák néha a fiatalemberek mellkasára tapasztják a fülüket, és hallgatják a szívverésüket. Az a szóbeszéd járta, hogy némely katonáknak még a sztetoszkópjuk is van. "Ennek a szíve a szabadságért ver", mondogatják, és ez elég ok ahhoz, hogy túl gyors vagy túl lassú szívet rejtő testet Cargóba, a Pápá kettőbe vagy a Síráz moziba vigyék - a Völgy legrettegettebb kihallgató központjaiba." - olvasható a kötet 427.-428. oldalán.

Kulcsfontosságú helyszín a temetőben lévő Dzsannat panzió, ami "kapcsolatban áll" a túlvilággal, és rövid időn belül hatalmas népszerűségre tesz szert, hiszen a kiszorultak, kiűzöttek befogadását tűzte ki céljául. Andzsum, aki hidzsrának (testben lévő szent lélek) vallja magát (nem pedig transzneműnek), az ő nevéhez köthető az Ódelhin kívül álló panzió létrehozása. 

A temető mint összekötő kapocs. A temető mindenkit befogad: szenvedélybetegeket (például heroinistákat), hidzsrákat, hindukat, muzulmánokat. A sírkövek közelében új ismeretségek köttetnek, régi kapcsolatok fűződnek szorosabbra, a szabadság pedig másfajta értelmezést nyer.

A regény mozgalmas, fordulatokkal teli; a szereplők küzdenek, harcolnak, másokkal és önmagukkal is. Belső vívódásuk, hol lecsendesedik, hol pedig felerősödik - az aktuális politikai helyzettől függően. Az olvasónak nem szükségeltetik igazságot tennie, csak sodródia kell az árral. Arundhati Roy sodró lendületével (és a sorok között elrejtett véleményével).

Izgalmas, provokatív kötet, a maga szerteágazó (élet)történeteivel, gyarlósággal, hiúsággal, hatalomvággyal, félelemmel, fájdalommal és csipetnyi szerelemmel fűszerezve. Norman, te vagy az? című egyetemi darab, amely elindítja a szerelmi szálakat, hiszen ott, akkor, a darab próbáján Sz. Tilóttamá (Tiló), Múszá Jeszuí (Múszá), Nágarádzs Hariharan (Nága), Garson Hobart, és Biplab Dászgupta (akit később A háziúr c. fejezetben részletesebben megismerhetünk) sorsa örökre megpecsételődik. Tiló különcségével elvarázsolja őket, idővel mélyebb érzelmeket táplálnak iránta, és fel-felbukkannak majd egymás életében. És "érzelemerdejében" - ahogyan az írónő címkézte a szerelmi szálak egyvelegét.

Mindemellett Zainab, Szaddám Huszein (a férfi, aki ezt a nevet viseli, igazából más néven született), Nimmó Górakhpuri, Dr. Ázád Bháratíja, illetve Amrík Szingh, a maga kegyetlenségével, brutalitásával szorosan kapcsolódik a kötethez. Míg az utóbbi személy erősen ellenszenvet vált ki az olvasóból, addig az előtte felsorolt nevek rokonszenvesebbnek tűnnek.

India, Kasmír, Pakisztán, kibékíthetetlen ellentétek, és az ominózus év (1984) Delhi történelmében. Az olvasónak figyelmesen kell követni az eseményeket. Arundhati Roy regénye vallási, politikai, társadalmi ellentéteken nyugszik, ugyanakkor mégis mutat egy temetőben lévő világot, amelynek lakói kölcsönösen tisztelik egymást, elfogadják egymást. Szabadok a maguk módján.

A kötet végéhez közeledve olvashatunk egy kislányról, Dzsabín kisasszonyról, (később Udajá Dzsabín kisasszonyról), aki megérkezésével felforgatja a mindennapjait, és valami olyasmit hoz magával, amire a Dzsannat lakói sosem gondoltak volna. 

Megindító, humánus regény. Kalandos, az életből kiragadott fejezetekkel. De mégis reményteli köntösben. Huszonegy év telt el azóta, hogy Arundhati Roy megírta első regényét, Az Apró Dolgok Istenét, ami fikcióra épült. Ellentétben az új kötetével.

Második kötetét az írónő A vigasztalanoknak ajánlja.

Felhőtlenül.

(Őszintén.)

Olvasói élmény: 10/10

Fotók: Saját