A Pulitzer-díjas Michael Chabon regénye, a Ragyog a hold egy vaskos (élet)történet, amelyben a fikciót és a valóságot csupán egy leheletnyi vonal választja el egymástól. Az elbeszélő Mike, a főszereplő a nagyapa, aki igazán megosztó személyiség, a maga módján karakteres (és felejthetetlen) is. A második világháború, a zsidóság, Nordhausen városa, a börtönben eltöltött hónapok, a nagymama téveszméi és a félig elért eredmények, több száz oldalba sűrített történet darabkái. Aztán minél több oldalt olvasunk el a kötetből, annál inkább tisztul az ég, és a hold megtanulja a ragyogó oldalát mutatni.

Michael Chabon: Ragyog a hold című regényében az idő ugrásszerűen változik: a helyszín az egyik pillanatban a börtöncella, a másikban Nordhausen városa, egyszer az űrmánia és a rakéták iránti rajongás, másszor a nagymama iránti, csillapíthatatlan szerelem ismerteti nagyapa személyét, aki a halálos ágyán  vall, és illeszti össze életének darabkáit. A elbeszélő Mike, az unoka, aki segít a hézagokat megtölteni tartalommal (például a lábjegyzetekkel, amikre érdemes odafigyelni), miközben a fikciót és a valóságot csupán egy leheletnyi választóvonal érzékelteti. Az olvasónak pedig nincs más dolga, mint olvasni és olvasni, és elképzelni, milyen lehet egy gyufaszálon egyensúlyozni.

Az általam adott címben a gyufaszál jelképes, ahogyan a regény címében szereplő hold is. Egyébként kifejezetten tetszik az író stílusa, ahogyan szavakat fűzi egymásra, méghozzá precíz részletességgel, míg azok láncolatot nem képeznek. Mesterien. "Mérnöki" pontossággal. Tehát a hold mint motívum végigvonul a kötetben, és különböző értelmezésekben ölt testet. Én maradok annál a verziónál, hogy az élet ragyogását szimbolizálja, a fényt, ezáltal pedig a reményt, hogy a köd is eloszlik egyszer, így pedig a hold megtanulja a ragyogó oldalát mutatni.

Miközben olvastam meg-megálltam egy pillanatra, és felidéztem a történelemhez fűződő ismereteimet; évszámok, helyek és nevek szoros egymásutánját. A regényben kiemelkedő hangsúlyt kap a második világháború, amely bőven tartalmazott szomorúságot, kínt és könnycseppeket. Orrfacsaró bűzt, élet-és halálszagot. Tudniillik, amikor a kezembe veszek egy kötetet, hagyom, hogy annak története egyenként hasson az érzékszerveimre: látni, hallani, érezni, szagolni, ízlelni akarom a cselekményt és annak kusza szálait, mert csak úgy alakul ki közöttünk kapcsolat. Michael Chabon regényéről pedig nem lehet kapcsolat nélkül beszélni.

Az olvasó lelki szemei előtt látja a háború elesettjeit és túlélőit, érzi a félelmet és a szorongást a levegőben, miközben őszintén azt kívánja, bárcsak kitisztulna az ég. Aztán néhány néhány résszel odébb halljuk a nagymama segélykiáltását, mert az elméjének téveszméi kezdenek eluralkodni felette, és ki akar szabadulni azok fogságából. Hol a hitébe kapaszkodik, hol a férje karjaiba zuhan, mindegy is, csak tűnjenek el a Bőrtelen Ló emlékének képkockái.

Mindeközben ízleljük a szerelem keserédes zamatát, a börtönben töltött hónapok cukros robbanását, megértjük, a regény KULT könyv mivoltát. Ennél az észrevételemnél idézem a szöveg egy részletét:

Mielőtt becsukta volna a kocsi csomagtartóját, a hátsó lökhárítónak  támaszkodott, és hallgatta a csendet. Nem volt tökéletes, mert sosem volt tökéletes, de megtanulta élvezni, ahogy a halk vagy távoli hangok felerősítik a csendet, mint ahogy egyetlen csepp kék festék is fokozza a fehérséget.

Gyufaszál, dohányzás, füst. A nagypapa hármas egysége (plusz az űr és a rakéták iránti szenvedélyes rajongása). Egyensúlyoz, mert próbál helyesen cselekedni, de az, hogy mi a helyes, azt néha ő maga sem tudja eldönteni. Az a helyes, amit a társadalom helyesnek fogad el, vagy amit a regény főszereplője helyesnek vél? Dilemma, féligazságokkal, félbehagyott utakkal.

Tulajdonképpen a leírt "tények" is egyensúlyoznak, hiszen nem tudjuk, pontosan hol is helyezkedik el a valóság és a fikció választóvonala, és azt sem, mennyire gyúlékony az a gyufaszál. Mégis olvasunk és olvasunk, aztán a kötet végén felmerül a kérdés: egyensúlyozunk tovább, vagy képesek vagyunk landolni?

Mert akkor a csillagok között talál(hat)juk magunkat.

RAGYOGVA.

 (A nagybetű utal a regényben használt „HUMANIZMUS”-ra, amely a 152. oldalon kerül pontos megfogalmazásra.)

Olvasói élmény: 10/10

(Fotók: Saját)