Leültem a szemtelenül kényelmes bőrkanapémra. Egy kósza mosoly eltévedt az arcomon, vagy mondhatnám úgyis, hogy hazatalált. Az évek során sokszor éreztem azt, hogy hiába beszélek és beszélek, mégis marad bennem szó. Még nem mondtam eleget. Még nem mutattam meg igazán az irodalomhoz fűződő kapcsolatomat. Nem árulok zsákbamacskát; nem mondok mást, csak azt, amit a szívem-lelkem elbír. De most (el)beszélni akarok. Tényleg. Férfiak mellettem – Egy virtuális novelláskötet margójára.

Leültem a szemtelenül kényelmes bőrkanapémra. Egy kósza mosoly eltévedt az arcomon, vagy mondhatnám úgyis, hogy hazatalált. Nézőpont kérdése. Az én nézőpontom mindig kicsit máshogy állt, talán ferde is volt – és most is az – , de eszem ágában sincs ezen változtatni. Szeretem fordítottan látni a világot, az eseményeket. És a férfiakat mellettem.

Az évek során sokszor éreztem azt, hogy hiába beszélek és beszélek, mégis marad bennem szó. Még nem mondtam eleget. Még nem mutattam meg igazán az irodalomhoz fűződő kapcsolatomat. Hogy írnék más műfajban is, elbeszélnék, és egy virtuális novelláskötetet indítanék. A Férfiak mellettem egy formabontó, online olvasható, kis kötet, ami a férfi-nő kapcsolatot helyezi a cselekmény(ek) középpontjába, miközben a lélek dolgairól mesél. 

A sorokat az érzelmek szabályoznák. Így ha fájó érzések kavarognak a történetben, akkor kevesebb a mondanivaló, s több a pont. Hiszen a pont valami végét jelentené, viszont akadnak olyan szituációk, amikor már a szó is kevés. Nincs mit tenni; le kell zárni egy fejezetet.

Vagy egy novellát.

A továbbiakban több olyan bejegyzés fog születni, amely megtörtént eseteket dolgoz fel, személyes élményeimmel karöltve. Mindemellett fiktív történeteket is tartalmaz majd a virtuális novelláskötet.

A szereplőknek nincs szuperképességük; hibáznak. Az érzelmek széles skáláján lépegetnek – néhol ugrálnak – , és hisznek a nagybetűs szerelemben, de félnek megtenni a nehézkes, első lépéseket. Akarják a boldogságot, akarják Őt, de túl nagy a szakadék a jelen és a múlt között. Ugrásszerű változásban reménykednek, de helyette csalódást kapnak. Aztán összeszedik minden bátorságukat, felállnak a fájdalommal megtelt, sötét mederből, és haladnak tovább.

A novelláim hősei küzdenek, hajtja őket a belső vágy, a tettvágy, a szerelemvágy. Vágyakoznak megállás nélkül, örökös körforgásban. Haladnak, többször néznek előre, mint hátra, az emlékeik közül pedig igyekeznek a jót megőrizni. A fájó pillanatokat elengedni. Keresni a boldogságot. Megtalálni a boldogságot. S a kettő közötti határvonalat csak úgy átugrani. Ám ez nem egy amerikai lávsztori, a történeteimet legtöbbször maga az élet írja: férfi és női karakterek főszereplésével. 

A női lélek monológja, a saját belső vívódásaim, az online ismerkedéssel eltöltött (örökkévalóságnak tűnő) tizenegy évem, a férfiakhoz fűződő románcaim, mind-mind szerves alkotóelemei a virtuális novelláskötetemnek. Nem árulok zsákbamacskát; nem mondok mást, csak azt, amit a szívem-lelkem elbír. De most (el)beszélni akarok. Tényleg.

Mert itt vannak a férfiak mellettem: az emlékeimben, a képzeletemben, a történeteimben.

Olyan közel vagyunk egymáshoz.

Elférünk.

(Fotó: Saját)