„Jó néhány évvel ezelőtt volt egy tanárom, aki azt mondta, az lehet belőlem az életben, ami csak akarok, hiszen még olyan fiatal vagyok, és a lehetőségek száma végtelen. Igen ám, de a döntések száma véges.” (7.) – Fehér Boldizsár így indítja első regényét. A Vak majom egy izgalmas kötet, amelyet nem érdemes letenni. 

Ennélfogva félretenni azt a piszkos, görbe tükröt, amely végigvonul a kötet cselekményén. 

Fehér Boldizsár duplázza a túlzást. Duplázza a szerencsét, amely bármelyik pillanatban átalakul(hat) balszerencsévé. Mindeközben mutat egy tükröt, amelyet voltaképpen maga az ember (majomkodással) görbített meg; nem akar felelősséget vállalni a tetteiért, mondván, jobb nem tudni arról, mi zajlik a nagyvilágban – vagy éppen arról, mi zajlik körülötte. Nem kell foglalkozni a bajokkal; egyszerűbb átruházni más(ok)ra a problémát, a tettekért, illetve a megoldással járó felelősséget, és különféle elméleteket gyártani. A vaksötétbe burkolózni. Így nem történhet baj.

Vagy mégis?

A Vak majomban a „rejtőjenős”- és az „agathachristie-s” mozaikdarabkák kényelmesen megférnek egymás mellett. A prózaszöveg narrátora egy fiatal milliárdos (!), az AESDORC nevű „kincsesládika” tulajdonosa. Megtudjuk, hogy a névtelen főszereplő (aki hősnek sem nevezhető) családi háttere zűrös, az anyagi háttere nemrég indult (fel)virágzásnak, a felelősségvállalással pedig hadilábon áll. Pontosan úgy, ahogy a szerelemmel, a „férfivá érés”-sel, majd a meneküléssel, vagy éppen azzal, hogy pontosan milyen szerep is jut(ott) neki abban a bizonyos pszichológiai kísérletben, amely egy párizsi luxus-szállodában játszódik, és amelyet kérdőjelek sokasága lehetetlenít el. Méghozzá úgy, hogy a két Nobel-díjas professzor, Rudolf Hürlimann és Hans Fritzenwanker nemes egyszerűséggel hagyják, hogy a szálloda vendégei kedvükre majomkodjanak; azt lássanak, higgyenek, amit csak akarnak.

Hiszen a boldogság(uk) a tét.

„Számomra mégsem az teszi annyira emberivé azt a szörnyeteget, hogy képes beszélni, vagy ismeri a betűket és a számokat. Hanem az, hogy mindennél jobban vágyik rá, hogy az élete számítson valakinek. Miért válik gonosszá? Mert elviselhetetlen számára a gondolat, hogy a létezése semmilyen fontossággal nem bír a világban. (87.)

Különösen tetszettek a festészetről, az antik kultúráráról és az irodalomról szóló részek, amelyekhez apró magyarázatok is tartoztak, nehogy szürke folt keletkezzen a szöveg megértése kapcsán. Úgy gondolom, Fehér Boldizsár rendkívül alapos munkát végzett; szájbarágósan (meg)magyaráz, ha kell, ismétel is, nyomatékosít, esetenként szabadkozik – főleg ha a narrátorának írói szakértelméről van szó –, továbbá segít az olvasónak megérteni a szereplők élettörténeteit is, miközben létfilozófiai kérdéseket vet fel. 

És ha már a szereplők többsége mesél, akkor megjegyzem, az egyetemi éveim alatt a kísérlet fogalma számomra összefonódott Philip Zimbardo börtönkísérletével – persze ennek semmi köze a kötethez. Csak kedvem támadt elmesélni. Meg azt is, hogy a Vak majom rendkívül olvasmányos és szórakoztató regény. A pogácsában talált motiváló üzenetek lavinaszerűen hozzák magukkal a furcsábbnál furcsább eseményeket, amelyek izgalmasan illeszkednek a szöveg mozaikdarabkáihoz. Tetszett, tetszett és tetszett.

Tehát a regénybeli karakterek egymás után haladnak előre (vajon tényleg arra van az előre?). És amíg a sorban állók a vaksötétben tapogatóznak, sosem jutnak el a megoldásig; a változásig, a boldogságig, amelyhez nem elég néhány ropogósra sült üzenet, vagy a sorsban való hit.

A fény akkor válik láthatóvá, ha az ember rájön, mi a (szükséges) teendő akkor, ha a „plafonig ér a szar”. 

Mert a bajok nem bújócskáznak.

Próbára tesznek.

Egy(én)enként.

Eötvös Natália

Olvasmányélmény: 10/10

Fotó: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér