Vincent van Gogh és a Napraforgók. Sarah Winman és a Bádogember. Párban érkeznek, kiemelik egymást, zseniálisat alkotnak. Majd belső indíttatásra mesélnek, ki-ki a maga eszközével, a maga módján. Winman Ellis és Michael segítségével indítja útjára regényének nagybetűs történetét, azt a történetet, ami jelentést kölcsönöz a múló pillanatnak. Meg a ragyogó borítónak. Ajánló.

A Bádogember Sarah Winman harmadik regénye (Amikor Isten nyúl volt, Csodálatos dolgok éve), amiben egy rendkívül összetett, szerelmi háromszöget mutat be. A háromszöget Michael, Ellis és Annie alkotják, akik imádják egymást, igaz barátok, de ha alaposabban a sorok közé nézünk, megértjük, "a fiúk és a férfiak csodálatos dolgokra képesek". És a szerző frappánsra sikeredett prológusából kiderül, Ellis édesanyja, Dora szorosan kötődik Vincent van Gogh Napraforgók című festményéhez - pontosabban annak másolatához. Dora a művészeti vonal képviselője a regényben, ő az, aki ösztözni a fiúkat (Ellis és Michael), hogy alkossanak, ki-ki a maga módján, a maga eszközével, de ne hagyják veszni a tehetségüket. (És egymást.)

Mély és őszinte barátság alakul ki Ellis és Michael között. A tizenévesek elválaszthatatlanok, szinte mindent együtt csinálnak, például Oxford utcáin bicikliznek. És kiemelik egymást, akárcsak a komplementer színpárok. Majd elutaznak Dél-Franciaországba, ahol fordulóponthoz ér a kettejük között kialakult kapcsolat; valami egészen új veszi kezdetét. A festői szépségű tájon tett kirándulás magában hordozza a múló pillanat hevét, ahogyan a kérdéseket is: Hogyan tovább? Hosszú-hosszú évek telnek el válaszok nélkül. Ellis megismerkedik Annie-vel, összeházasodnak. Michael pedig se szó, se beszéd, eltűnik. A cselekményszálak összegubancolódnak, a szerző folyamatosan változtatja az elbeszélőit (Ellist és Michaelt), így ugrálunk térben és időben, de milyen jó is ez, így, ebben a formában, általa dinamikusabbá válik a cselemény.

Winman a remek párbeszédeibe minden olyan érzelmet belesűrít, ami egy fájó szívet nyomhat: elfojtott vágyódást, (örökké tartó) szenvedélyt, egy románc féltve őrzött emlékét, két szerelmes múló pillanatát. Mindemellett azokban a párbeszédekben van valami varázslatos, zseniális „egyszerűség”, véget nem érő gondolatfolyammal összefűzve. Mert az olvasó elméjének fogaskereke folyamatosan forog és forog, értelmezi, feldolgozza az információkat, majd arra a következtetésre jut, hogy nem elég. Többet akar tudni. Többet akar érteni a szerző által kreált szerelmi háromszögből.

Ennél a pontnál idézem az egyik kedvenc epizódomat, Michael érzékletes, belső monológját:

„Emlékszem, hogy jöttek és mentek a barátságok a húszas éveimben és a harmincas éveim elején. Túl kritikus voltam – ha nem ugyanazt gondoltuk egy filmről vagy a politikáról, már vissza is húzódtam. Senki sem ért fel Elisszel és Annie-vel, úgyhogy meggyőztem magam, hogy rajtuk kívül senkire sincs szükségem. Vitorlás voltam a szélben, bójákat kerülgettem, mielőtt befutottam volna egy nyugodt öböl keresetlen csendjébe.” (250-251.)

Ennélfogva újra és újra elolvastam a dialógusokat, számomra azok jelentették a történet gerincét. Jóllehet cselekményszálak nélkül nincs történet, de én mégis úgy érzem, a párbeszédek nélkül nem lenne teljes a Bádogember. Szükség van azokra a gondolatfolyamokra, szükség van a karakterek egymással folytatott, különleges dialógusaira. Azokból derül ki igazán, mennyire szerteágazó a felszín alatti érzelempaletta.

Nem fogok köntörfalazni: miközben olvastam a kötetet, többször is elmorzsoltam néhány könnycseppet. A szerző annyira életszagúan (!!!) és különlegesen formálta karaktereit, szavait, dialógusait, hogy egyszerűen képtelen voltam másként cselekedni. Soraira adott reakcióm hűen bizonyítja, remek írói technikával van dolgunk. Sarah Winman szereplői úgy mondtak sokat, hogy közben alig mondtak valamit. Mégis mesterien útravalót adtak ahhoz az élethez, amiben az önzetlen szeretet, a figyelem, a törődés és az empátia kulcsfontosságú szerepet játszik, és ahol a Napraforgók még jelentheti az elfogadást...

Vagy sokkal többet annál.

Eötvös Natália (Enna)

Olvasói élmény: 10/10

Fotók: Saját