Mary Ann Shaffer és Annie Barrows regényükben feladták a leckét. Tanuljunk egy kicsit. Egymásról. Tanuljunk egy kicsit. Az emberi jóságról. A bátorságról. Hogy az olvasás szeretete erő, amely képes arra (is), hogy egy közösséget kovácsoljon össze a második világháború idején. A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tanmese az életről – és az apró betűs részekről, amelyekre különösen érdemes odafigyelni.

A „Jane Austen-i hangulatú” kötet főszereplője Juliet Ashton, hősei a csatorna-szigeteki Guernsey-n élők. Azok az emberek, akik túlélték a német megszállást, köszönhetően annak (is), hogy alapítottak egy társaságot, amely alibiként született meg. Az egyéni történeteket episztoláris formában ismerheti meg az olvasó. A levélváltások 1946 januárjától kezdődnek, és egyre mélyebb érzelmeket hoznak a felszínre, miközben a második világháború sötét korszakának egy-egy kiragadott, apró betűs része is megelevenedik az olvasók előtt.

De ezen részek mellett ott a remény, az emberi jóság. Nagyon tetszett az az aspektus, amellyel a két írónő foglalkozik. Egy másik szemüvegen át szemlélik a háborút és annak következményeit, és teszik mindezt úgy, hogy a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot helyezik a cselekmény központjába. Ez telitalálat számomra, és remek írói technikára utal.

„Ezért imádok úgy olvasni. Az ember érdeklődését felkelti egy icipici részlet, amelynek nyomán eljut egy újabb könyvhöz, és onnan valami apróság révén egy harmadikhoz. Mint egy mértani haladvány, amely sehol nem ér véget, és az ember merő gyönyörűségből foglalkozik vele.” (20.)

A karakterek kidolgozottak; Juliet hozza az újságírói/írói attitűdöt, hiszen a „téma a földön hever, csak le kell hajolni érte”, és ha már ezen örökzöld idézetet említem, akkor azt is hozzá teszem, hogy Juliet végül megtalálja a lehető legjobb, legérdekesebb témát, amely végig a lábai előtt hevert. A másik szereplő, akit kiemelek, a bátor Elizabeth McKenna, aki menedéket nyújt, önkéntesen ápol, segít, ahol tud. És Elizabeth az, akinek egy német századostól születik gyereke, és mindez az események hosszú láncolatát indítja el.

Egy-egy jelenetnél úgy éreztem, hogy túl szirupos a cselekmény, valószínű azért, mert a romantikus regények (és még alliterál is) olvasóközönségének táborát nem erősítem. Ám ezt leszámítva, egy kifejezetten érdekes olvasmány a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (egyébként a kötetből film is készült, amely a Netflix műsorán látható). Arról nem is beszélve, hogy sokféle érzelmet vált ki az olvasóból, amelyeket a kötet végéhez közeledve talán meg tud fogalmazni.

És azt is, hogy szívesen a tagja lenne egy ilyen TÁRSASÁGnak.

Ahol duplán mérik a bátorságot.

Eötvös Natália

Olvasmányélmény:  8/10

Fotó: Saját

Ha nem elég a könyves kontentből: megoldás ITT és ITT #csekkolniér