„A fejlődés és a káosz egy és ugyanaz” – Pálfi Norbert: Noé bandája – Igaz történetek igazi állatokról

pf1.JPGNem voltam jó biológiából. A belső borító információi szerint Pálfi Norbert sem. Kettőnk közül ő írt könyvet. Első kötete, a Noé bandája korántsem hétköznapi olvasmány (például azért, mert kettőnél több humoros megjegyzést tartalmaz), a szereplők főként állatok, emberi tulajdonságokkal felruházva, és nem mellékesen a kötet hemzseg a bibliai utalásoktól. Szóval Noé kapott egy utolsó utáni esélyt az Úrtól. Innen indul a történet. A Pálfi-féle, igaz történet. Könyvajánló.

Van egy skót juhászkutyám, Lue. Ha jól tudom, nem akar világuralomra törni. És a skót juhászkutyák „sármjával” sem szeretne kezdeni valamit. Mondjuk modellkarriert építeni. Legalábbis én nem tudok róla. Még nem mondta. Ha mégis megszólalna, azt hinném, álmodom. Vagy azt, hogy egy mesébe csöppentem, miközben felcserélődnének a szerepek. És akkor is hasonló lenne a szituáció, ha Lue hozná a bandáját, mert ő szórakozni akar. Mégiscsak fiatal, hadd élje már az életét, a maga ura. Egyébként ha legközelebb edzeni megyek, ő szívesen jönne velem, és ugye emlékszem, hogy a múltkor is elfeledkeztem róla, meg is sértődött, vegyem már komolyan a barátságunknak. A kapcsolatunkat. Ő mindig hűséges volt hozzám. Majd megunná ezt a párbeszédet (és pár beszédet), meg úgy az egészet, változásra vágyna. Mondjuk politikai karrierre, mert ő mer nagyot álmodni. (Nagyot ugatni.) És a tévében szerepelne. Magazinok címlapjain (és hasábjain) mosolyogna – pardon, vicsorítana. Én meg csak nézném őt, és nem érteném, mi lett az én kis hűséges ebemmel, aki időközben olyan állati lett... (Vigyázat: a bekezdés nyomokban a Pálfi Norbert-féle, igaz történetek részleteit tartalmazza!)

De mindez (szerencsére?!) a képzeletem szüleménye. Lue csendben van, épp alszik. Nem úgy, ahogyan Pálfi Norbert kötetének állatszereplői, akik többségükben éberek, egyébként folyton-folyvást csinálnak valamit: túljárnak egymás eszén, üzletelnek, konditerembe járnak, turnéznak, vagy az Úrral beszélgetnek. Panaszkodnak. És ők bizony menthetetlenül egoisták, ösztönlények, nem tudják, mi az elég, mohón falják a hírnevet, a jóllétet, az életet és egymást, miközben egy-két történet erejéig barátkoznak az emberrel. Vagy átverik. Vagy felfalják őt. Netán mindkettő. Az erdőben már csak ilyen az élet...

Ugyebár „az egész azzal kezdődött, hogy elszaporodott az emberek között a gonoszság”. (7.) A szerző már a kötet első mondatába sok információt sűrít. Például azt, hogy valami elkezdődött. És Noé jókor volt jó helyen (klisé és klisé), így „ (...) egy dolog történt vele, ami másokkal nem: egy szép napon beköszönt hozzá az Úristen. Az Úr kiöntötte a szívét a megszeppent gazembernek. Elmondta, mennyire fáj neki, hogy csodálatos teremtménye, az ember így letért a számára kijelölt útról. Gonosz lett, ostoba, lusta és kövér, haszonleső, nemtörődöm, mosdatlan és hisztérikus.” (7.) Innen indul a cselekmény, pontosabban ez az első mese, ami bevezeti a továbbiakat. Később az olvasó választ kap arra, miért szereti az Úr olyannyira az állatokat.

A klasszikus mintát Aesopus, illetve La Fontaine meséi szolgáltatták. Pálfi a Noé bandájában újragondolja a La Fontaine-fabulákat (is), és még sok minden mást (is), egészen újszerűt alkotott. Nehezen tudnám kategorizálni, de igazság szerint nem is szeretném, nem szándékozom keretek közé szorítani az általam olvasott, „modern meséket”. És nem is lehetne. A Pálfi-gyűjtemény történetei felidézik az olvasóban gyermekkorának állatmeséit: A holló és a róka, A tücsök és a hangya, A róka és a gólya történetét, klasszikus köntösben.

Jó nagy adag társadalomkritika. Görbe tükör. Igen, ezek jellemzik a Noé bandáját, modern köntösben. Magány ellen pasziánsz. Igen, az olvasó ezt (is) megtudhatja a kötetből, modern köntösben. Mellékszálon pedig a sorok között feltűnik Darwin is, aki mesél egy kicsit a feleségéről, a bonyolult kapcsolatukról és a „furcsa” anyósról. Aztán véletlenek sorozata következik, amit a kötet egyik fontos tanulsága követ: „az evolúció és az entrópia, a fejlődés és a káosz egy és ugyanaz” (153.) Mindemellett fontos megemlítenem, véleményem szerint a legjobban megírt mesék a különféle "eredettörténetek" voltak, amikor a szerző a civilizációról, illetve a fajok eredetéről ír, ennélfogva A műfajok eredete kifejezetten tetszett. A macska és a fizikus stílusa, szerkesztése zseniális. Hangsúlyozom: zseniális.

A műalkotás eredete c. mesénél felkaptam a fejemet, és egy szó jutott eszembe: remek. Remekmű. Idézem:

„Semmi sem volt tökéletes. Minden, amivel benépesítette a világot, csak gyenge másolata volt saját magának. Egy dolog sem volt olyan tökéletes, mint ő. Aztán a Jóisten egy szép napon, annyi munka után, véletlenül megteremtette a televíziót. A tökéletes létezőt! Igen! Bevégeztetett! Elkészült a nagy mű, a teremtés koronája. Teremtett még magának egy fotelt, rendelt valamit a kínaiból és bekapcsolta a fényládát. A fényhozó üdvözölte a láda mélyéről.

Tanulság: az alkotás egyetlen ellensége a tökéletes mű.” (74.)

Összességében a Noé bandája egy szókimondó kötet, ami kéz a kézben jár a groteszk stílussal; az eltúlzott karakterekkel, elnagyolt problémákkal és persze a beszédes állatokkal. A róka, a farkas, a nyúl, az oroszlán, a béka, a bika, tehát az erdő állatai meséről mesére megmondják a magukét. Noé pedig a sufnijában próbálkozik – a végsőkig. Pálfi meséinek szereplői ügyesen kifiguráznak, miközben tükröt tartanak a társadalom elé. Kezd nagyon homályos lenni az a tükör... (Van olyan, aki tényleg lát benne valamit/valakit?)

„Tanulság: a kortárs művészet lényege, hogy felismerhetetlenül közel áll a valósághoz.” (62.)

Eötvös Natália (Enna)

 

Olvasói élmény: 8/10

Fotó: Saját

Kiadó: Jaffa Kiadó

Oldalszám: 212 oldal

Kiadás éve: 2018

Kötés: Keménytábla, védőborító

ISBN: 9789634750604