A leolvadt cukormáz és a tabutémák kötete - F. Scott Fitzgerald: Meghalnék érted – És más elveszett történetek

fitzgerald12.jpg

A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Meghalnék érted című kötetből kiderül, F. Scott Fitzgerald nem „szélhámos”. És nem is „varázsló”. A jazzkorszak krónikása, rá nem jellemző módon gondol egyet, majd kettőt, és az 1930-as években tabutémákról ír. Az „elveszett” szövegek komolyabb hangvételűek, egy sötétebb világba kalauzolnak, így az idősödő szerző nem szolgálja ki a tömeg - és persze a magazinok - igényeit. De nem is akarja. Ehelyett hagyja, hogy leolvadjon a cukormáz. Megszűnik a pezsgés.

A Meghalnék érted – És más elveszett történetek a tabutémák kötete, azoké a témáké, amelyek az idősödő Fitzgeraldot foglalkoztatták. Az 1930-as évek elején és végén keletkezett szövegek (főként novellák) nem a szerzőtől megszokott, könnyed hangvételben íródtak, illetve nem mutatták be a jazzkorszak pezsgését (ékes példája A nagy Gatsby), így a szövegek nem szolgálták ki a magazinszerkesztők - köztük Harold Oberman -, illetve az olvasók igényeit sem. Nem követték a jól bevált Fitzgerald-receptet: az ifjú szerelmesek, kiváltképp a csinos és „hideg szívű” lányok, a fényűző életet élő férfiak története kimaradt az anyagokból. Az akkor már idősebb szerző egy sötétebb világot mutat be, hiszen "a kút már teljesen kiszáradt", és a kor tabutémái foglalkoztatják: a nagy gazdasági világválság, a bevándorlók kérdése, az amerikai történelem, illetve annak háborúi, a vad fiatalság korszaka, szenvedélybetegek (alkoholisták, drogfüggők). Főszereplői általában nők és férfiak, netán mindkettő, akiknek útjai véletlenül mindig kereszteződnek – vagy szétválnak. Karakterei a (hollywoodi) mézes-mázas felszín alól törnek fel. És itt olvad le az a bizonyos cukormáz...

A kötetben szereplő írások évekig az asztalfiókban hevertek, innen ered a címben szereplő "elveszett" jelző. A szövegeket személyes élmények ihlették, a szerző többször is merít élettörténetéből, ezért is érinti olyan érzékenyen a kritika. Az amerikai írók "elveszett nemzedéké"-nek tagjaként (is) ismert Fitzgerald, nem „szélhámos”, és nem is „varázsló”, hogy „ugyanazt a terméket megbízhatóan szállítsa”, három évtizeden át. Az „elveszett” – más szóval a kiadatlan – novellák hátterében az áll, hogy a szerző „egy másik kutat akar ásni”, és „egy másik vénát akar találni”.

A címadó novella, a Meghalnék érted (A Lake Lure legendája) több szempontból is jelentős. „Ebben a sztoriban Hollywood pontosan úgy jelenik meg, amilyennek én látom.” – utal Fitzgerald a novella hangulatára, személyes történetének korántsem csillogó fejezetére. Mindemellett a novella két kulcsfontosságú szereplője Delannux és Atlanta, kapcsolatuk kezdettől fogva vakvágányon fut, miközben a sorok az öngyilkosság kérdése vetődik fel: ha reménytelen és viszonzatlan a szerelem, akkor mi értelme az életnek?

Néhány történet számomra túlzottan melodramatikus volt, ami arra enged következtetni, hogy Fitzgeraldból nem csak a regényíró és novellista szól, hanem a forgatókönyvíró is. Olvasás közben úgy érezhetjük, a szerző képkockáról képkockára rak össze egy filmet, legyen szó westernfilmről, melodrámáról vagy gengszterfilmről (lényeges szesztilalom időszaka!). Kifejezetten széles a paletta.

A Kesztyűs kézzel, illetve a Fogat fogért c. novellák különlegesek. Zseniálisak. Eltérő végkifejletet tárnak az olvasók elé, amihez elegendő csupán egy-egy mondat átírása, és máris más útra tereli a karaktereket. Például a Kesztyűs kézzelben a vágyakozás marad, és a "mi lett volna ha", a Fogat fogért című novellában pedig mondhatni egymásra találnak a főszereplők, Josie és Tib, aki túl „hirtelen”. „Semmi sem olyan hirtelen, mint amikor első látásra történik valami”. (325.) Zárójelben: ha döntenem kellene, hogy számomra melyik az ideális végkifejlet, az elsőt választanám, amikor novella nem ér véget igazán. Amikor a boldog vég még várat magára. A másik verzió túlságosan hollywoodi, túl sok cukormázzal.

Tehát Fitzgerald karaktervilágában az ellentétek (idős-fiatal, gazdagság-szegénység, férfi-nő) fontos része a szövegeknek, főként a novelláknak, segítségükkel komolyabban tud foglalkozni azokkal a bizonyos tabutémákkal. A sorok között archetipikus figurákat is találhatunk: a kalandort, magányos hőst, a törvényekívülit, illetve a reménytelen szerelem, a vágyakozás, a harc (a lélek harcaira gondolok itt) egyaránt fontos kellékei a Fitzgerald-kötetnek. Ahogyan az is, hogy konfliktusok halmozódnak, az érzelmek "túltengnek", a szituációk esetenként túlságosan dramatikusak. És ne feledkezzünk meg a szem, a tekintet jelentőségéről sem, hiszen több novellában is fellehető, hogy a szerelmesek elvesznek egymás tekintetében. Mert ugye valamiben el kell veszni, mégiscsak úgy az igazi, úgy van értelme az életnek.

A ház asszonyai (Láz) című orvosnovellából kiragadtam egy számomra igen kedves részletet:

„Emmet lement a nappaliba, és letelepedett a karosszékébe gondolkozni. A Trainor lányt megkérte, hogy tartson vele, mert a jelenlétében valahogy szégyellt volna bármilyen goromba vagy modortalan dolgot mondani. Remélte, hogy a lány tekintetében ülő másvilági hályog, amivel mintha folyton egy gazdagabb és szórakoztatóbb világba nézett volna a szeme sarkából, soha nem hullik le, és nem tárulnak elé mindazok az otromba igazságok, melyekkel ő maga épp most próbált szembenézni. Nem akarta, hogy a lány is lássa, amit ő.” (414-415.)

Lehet, hogy Fitzgerald novellái „elvesztek”, de azokból nem veszett el ő, a szerző, aki semmi mást nem akart, csak megszólalni. Hangot adni a komolyabb témáknak (is).

És ez az, ami igazán számít.

(Ami igazán számított.)

Eötvös Natália (Enna)

 

Olvasói élmény: 10/10

Fotó: Saját

 

Kiadó: Jelenkor Kiadó

Eredeti cím: I’d Die For You

Szerkesztette: Anne Margaret Daniel

Fordító: Dunajcsik Mátyás

Oldalszám: 628 oldal

Kiadás éve: 2017

Kötés: Keménytábla, védőborító

ISBN: 9789636766818