Ebben a kötetben az igazság (sajnos) nagyon magányos, (sajnos) árválkodik, és (szerencsére) vár. Hátha végre komolyan veszi valaki. Mondjuk a kötet főszereplője, Leah Stevens, aki az igazság megszállottja, szívesen old meg ügyeket, főleg a régi-új barátnőjéhez, az "eltűnőművész" Emmy Grey-hez kapcsolódóan. Majd lapról lapra kiderül, több közös van bennük, mint azt elsőre gondolná(n)k. Fordulatos thriller Megan Miranda tollából, sok-sok kibogozni való szállal és fertőtlenítőszaggal.

A tökéletes idegen főszereplője, Leah Stevens zárójelben éli az életét. Falakat emel maga köré, titkolózik, mondván, nem követheti el újra azt. Mert az nem játék. Ezért Leah elmegy Bostonból, és Pennsylvania csendes vidékére költözik, maga mögött hagyja a múltját, pontosan úgy, ahogyan azt barátnője, Emmy Grey tette – és teszi. Az új kezdet reményében összeköltöznek, ám egyik napról a másikra a csendes város zajossá válik, a bűntények sorozata beszédtémát ad, és a kis közösség igyekszik megvédeni a határait. Korántsem zárójelben.

Megan Miranda második regényében az igazság (sajnos) nagyon magányos, (sajnos) egyedül árválkodik, és (szerencsére) vár. Hátha végre komolyan veszik. Mert a kisváros(ok)ban mindenkinek van rejtegetnivalója. Vesztenivalója. Pontosan ezért óvják ennyire a kis közösségüket – főleg az idegenektől. De hiába minden tökéletes óvintézkedés, mégis brutálisan megtámadnak egy lányt (Bethany Jarvitz) a tó partján, aki kísértetiesen hasonlít Leah-ra, és Emmy Grey se szó, se beszéd eltűnik. Aztán csak bonyolódik és bonyolódik a sztori, egészen addig, míg „az igazság felszínre emelkedik, akár a buborékok a forrásban lévő vízben. Természeti erőként felbuzog, zihálva robban a felszínre, ahogy mindig is sorsa volt.” (251.)

A tökéletes idegen sok apró mozaik regénye, egy nyomozás története, a törékeny bizalom és a személyazonosság kérdésének thrillere, amiben a kis mozaikdarabkák próbálnak tökéletesen illeszkedni egymáshoz. Az összekötő kapocs az elbeszélő, Leah, aki az igazság megszállottja, és ő az, aki valóban megérzi a fertőtlenítőszagot a levegőben. Felfedi a Cobb-Jarvitz-Hickelman-Grey-ügy ok-okozati hálóját, amiben a helyi nyomozó, Kyle Donovan is segít neki. Ütős párost alkotnak.

„Én pedig követtem őt. Ez egyszer pontosan az igazságig követtem. Odajuthat az ember, és nem tetszik neki, amit talál. Rájön, hogy az igazság nem ragyog, csillog vagy lángol, és nem olyan érzés, mintha bordák repednének fel, hogy kiáradjon a fény. Épp ellenkező is lehet. Csontok hajlanak befelé és feszülnek szét, ahogy maga a testünk is. Amikor rájövünk, hogy senki sem az, akinek hittük.” (257.)

Megan Miranda többször is csak sejtet, sokszereplős kötete különleges odafigyelést igényel, mivel folyamatosan történik valami. Ezzel nem is lenne probléma (sőt, ez a lényeg!), csak a szerző úgy írja le az eseményeket, illetve az azokhoz kapcsolódó szereplőket, hogy az olvasónak nem egészen egyértelmű, mire is gondol pontosan. Nekem például a kötet közepén megfordult a fejemben, hogy Leah az egészet csak képzeli, szinte semmi sem valóságos, tehát kitalálja életének egy-két szereplőjét, vagy annyira el akarja felejteni a múlt képkockáit, hogy számára elmosódik a határ a valóság és a fikció között. Jóllehet ügyesen formálta karaktereit a szerző, fordulatokban sem volt hiány, de néhány szál mégis elvarratlan maradt (például a Paige-szál), és a legvégéről nekem nagyon hiányzott a katarzis.

A tökéletes pont.

Eötvös Natália (Enna)

Olvasói élmény: 8/10

Fotók: Saját