"Megrendítő, magával ragadó történet. Nem tudtam letenni.” – írja Stephen King. Olvasható a borítón. Köthető Sarah Pinborough nevéhez. És nem csak 13 percig. Könyvismertető a szerző YA pszichológiai thrilleréről, amelyben a helyszín Brackston, a kulcsszereplők tinédzserek, az Igazság pedig kerestetik. 

Recenziómat ezúttal a 13 percről írom. Hevesen pötyögöm a karaktereket, el ne felejtsem mindazt, ami Sarah Pinborough kötetével kapcsolatban felmerült bennem. Megannyi gondolatom összpontosult a bűvös tizenhármas szám köré, miközben még mindig azon tűnődöm, hogyan lehet egy ennyire sokszereplős, mesterien megírt regényt jól összefoglalni. És egy sakktáblára helyezni. Pontosan úgy, ahogyan a regényben szereplő tizenéves lányok tették. Egymást.

Az írónő YA pszichológiai thrilleréből megtudjuk, nagyon nehéz dolog tinédzsernek lenni. Különösen a brackstoni középiskolában, ahol farkastörvények uralkodnak. A Barbie-k mozgatják a szálakat, rájuk koncentrálódik a figyelem, könnyedén befészkelik magukat a köztudatba. Natasha Howland (Tasha) irányítása alatt tündökölnek a népszerűség fényében, és teszik mindezt úgy, hogy másokat kifiguráznak a közösségi oldalak különböző platformjain, vagy egyszerűen csak… tudomást sem vesznek róluk. Így élnek Brackstonban a regény szereplői.  

A cím azt sugallja, hogy a 13 perc valamiféle jelentőséggel bír. És ez igaz is, hiszen az első oldalakon már megtudjuk, hogy Natasha Howland (Tasha) 13 percig volt a klinikai halál állapotában, aztán csodával határos módon túléli, és minden megy a megszokott kerékvágásban: továbbra is a figyelem középpontját uralja. Sőt, birtokolja, ahogyan barátnőit is. Tasha karaktere nem tűr ellentmondást. Monológjában a Barbie-kat úgy említi, mintha egyszemélyben ő képviselné a csapatot, a „klánt”, mondván ő alkotta Hayley-t és Jennyt. A Legjobb Barátnőit.

A tizenévesek élete nem leányálom; a szülők megnehezítik a mindennapjaikat, mivel a kamaszok határozottan igénylik az intimszférát, és különben is „megváltoznak a dolgok, meg ilyesmi”. Miközben folyik a nyomozás Tasha-ügyében, a karakterek sorstörténeteit megismeri az olvasó, így felszínre kerülnek a kirakójáték hátramaradt darabjai is. Vagy mondhatnám stílusosan: elkezdődik a sakkjátszma. A Barbie-k szeretnek sakkozni.

Ebben az izgalmas olvasmányban a karakterek kidolgozottak, tökéletesen beleilleszkednek abba a bizonyos kirakójátékba, amit az író elképzelt. Ennélfogva fordulat fordulatot követ, egy pillanatra sem hagyjuk szem elől veszni Natasha Howland-Rebecca Crisp-Hayley Gallagher-Jenny Coles-Hannah Alderton alkotta ötszöget. A kötetben kibontakozik a tinédzserek szövevényes világa; hirtelen esnek szerelembe, majd zuhannak egy sötét verembe, ha a kiszemelt nem válaszol azonnal, és akkor bizony elindul a kombinatorika. Aztán csak úgy folynak a könnyek, majd pedig jön a hős megmentő, az igaz és örök, legjobb barátnő, aki meghallgat, és az már bőven elég. Viszont ha még tanácsot is ad, az érzés felbecsülhetetlen! De mégis mi történik akkor, ha a drámakirálynők a drámával és a titkokkal is dupláznak?

Erről szól a Pinborough-kötet. A felszínességről, az intrikákról, a manipulációról, a klisékről, a (véget nem érő) drámázásról, és arról, hogy nem minden az, aminek látszik. Harc az Örökös Legjobb Barátnő címért. Tasha és Rebecca Crisp (Becca, Bex) figuráját rátehetjük egy széles spektrumra, pontosabban annak két végleletére. Becca nem egy Barbie, ő egy átlagos, lázadó tini, aki szívesen hallgat rockot, és ha tehetné, legszívesebben láthatatlanná válna. Meglepő (?), de ők ketten, egykoron „örök barátnők” voltak, majd külön utakra sodorta őket az élet. Ez azért fontos, mert a kötetben útjaik újra keresztezik egymást, miután Tasha visszatért a halálból. Tulajdonképpen nyitnak egy új, közös fejezetet – vagy folytatják onnan, ahol abbahagyták. Nézőpont kérdése. Spektrum kérdése.

A szerző különféle eszközökkel éri el a kívánt drámai hatást. Ennek ékes példájaként szemelvényeket illeszt be Tasha naplójából, így az olvasó könnyebben megismerheti a lány karakterét, illetve annak belső, zűrzavaros világát. Már ha ő hagyja. Megemlítem még Dr. Annaabell Harvey és Natasha Howland páciens konzultációjából való szemelvényeket is, hiszen azok is jelentősen hozzájárultak a regény megszületéséhez.

És a 13 perc legjobb fejezete… számomra egyértelműen az utolsó, hiszen remek lezárást adott a kötetnek. Bravúros. Hidegrázós. VALÓDI.

Teljes a katarzis.

Teljes a történet.

Olvasói élmény: 10/10 (egyébként akár lehetne 13/10, hozzáteszem, megérdemelten)

Fotó: Saját

Eötvös Natália (Enna)