Finom érzékenységgel szemlélem a 2017-es évet. Aztán meglátom a vaskos jegyzetfüzeteimet, a folyamatosan bővülő könyvespolcomat, a teleírt, nagyon színes post-iteket, és mosolyogni kezdek. Köszönöm 2017, sokat tanultam tőled (és magamról).
Ha változás következik be az ember életében, akkor felborul…
Egy barátság, amely nem kérdez, csak önzetlenül ad. Amely hátat fordít az idő vasfogának, és az évek elteltével is erősen ég a fénye. Rose Tremain könyvére, a Gustav-szonátára nehezen találok megfelelő szavakat. Miközben mohón olvastam Gustav Perle és Anton Zwiebel barátságának történetét,…
Bevallom, én foggal-körömmel ragaszkodom ahhoz, ami egykoron boldoggá tett. Nehezemre esik az elengedés, és addig marcangol az utóíz, amíg (végre) képes leszek továbblépni. Elengedni. Fredrik Backman könyve pontosan erről szól. A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb című regénye a fájdalmas…
Szemtelen lassúsággal utazom a sorok között. Ismét egy novella utolsó mondata következik, és én megint libabőrös leszek, ez egy már hosszú fejezetek óta. A percek nehezen telnek, az órák, mintha régóta elbúcsúztak volna, és az emlékek elidőznek mellettem. Ha a „csendes kalendárium” beszélni tudna,…